Szatmárnémeti

Makutatsz pályázat középiskolásoknak

2021.09.27 - 16:18
Az új tanév elkezdésével párhuzamosan az Érted szervezet által meghirdetett Makutatsz Tudományos Diákpályázat is lehetőséget kínál a középiskolásoknak kutatói munkájuk előrelendítésére. A diákok írásos pályamunkáikat legkésőbb október 17-én küldhetik be az Érted weboldalán keresztül, derül ki a szervezet szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményéből.

A pályázati díjban azok a fiatalok részesülnek, akik pályamunkájuk keretén belül feltárják az általuk érdekelt kutatási terület részleteit, valamint a témához kapcsolódóan további terveket, célokat fogalmaznak meg. A pályázók szabadon választhatják meg a kutatás témáját, mely ennek alapján a következő három szekció egyikébe sorolódik majd be: Élet és Tudomány szekció, Műszaki és Reáltudományi szekció, valamint Humán- és Társadalomtudományi szekció. A pályázatokat október 17-ig lehet beküldeni, a nyertes pályázatok kihirdetésére pedig december közepén kerül sor.

A Makutatsz ösztöndíj a Gedeon Richter jóvoltából számottevő pénzbeli jutalmat kínál a tudományos életben tevékenykedni vágyó középiskolások számára. Mindhárom szekcióban három személy kerül díjazásra, így a pályázat során kilenc ösztöndíj kerül kiosztásra. Az egyéni ösztöndíj értéke 600 euró, amely a pályázat elnyerését követően havi részletekben kerül átadásra. Mindezek mellett a májusban megrendezésre kerülő bemutató esemény díjazottjai az alábbi módon kerülnek jutalmazásra: 1. helyezett: 300 euró 2. helyezett: 200 euró 3. helyezett: 100 euró.

A Makutatsz ösztöndíj nem csak pénzbeli jutalmat von maga után, az ösztöndíjat elnyerő diákok számára a tudományos munkájuk pénzbeli és eszmei támogatása mellett lehetőségük nyílik képződni és tanulni, valamint útmutatásban részesülni kutatásuk tekintetében. Mindezek mellett annak függvényében, hogy a pályázó melyik szekcióban nyerte el az ösztöndíjat, különböző juttatásokban részesülhet. Minden további információ megtalálható az Érted hivatalos weboldalán és Facebook-oldalán egyaránt (erted.ro, www.facebook.com/erted.ro). SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Belföld

40 év feletti alkotóknak hirdet ösztöndíjat az Iskola Alapítvány

A kortárs erdélyi magyar irodalmi támogatási rendszer kiegészítésére, senior alkotók számára indít első alkalommal idén ösztöndíjat az Iskola Alapítvány. A támogatásra negyven év feletti, szülőföldjükön élő romániai magyar alkotók jelentkezését várják március 31-ig.
Szatmárnémeti

Lakhatási pályázat orvosok, gyógyszerészek, művészek számára

A Studium–Prospero Alapítvány a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával pályázatot hirdet állami intézményben dolgozó szakorvosok, gyógyszerészek, családorvosok, valamint művészeti területen dolgozó, fiatalok számára szolgálati lakás elfoglalására Szatmárnémetiben és Krasznán.
Mi újság?

Színpompás tavasz, napfényes nyár

A Pro Cultura Pannoniae Alapítvány/Országos Mécs László Irodalmi Társaság (Regisztrált Tehetségpont) tehetségkereső és tehetséggondozó rajzpályázatot hirdet általános iskolás diákoknak, Színpompás tavasz, napfényes nyár címmel.