A Strand utcai művészcsoport, Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala és a G.M. Zamfirescu Kulturális Központ, május 19-20. között tizedik alkalommal szervezi meg a Májusi műhely elnevezésű, kortárs művészeti kiállítás megnyitó ünnepségét. A kerek évforduló kiváló lehetőség az elmúlt évtized alkotásainak bemutatására.
A kortárs képzőművészeti eseménynek a szatmári Aurel Popp Emlékház ad otthont, ahol a Strand utcai művészcsoport friss alkotásai mellett az elmúlt évek legsikeresebb és legizgalmasabb munkái tekinthetőek meg. A kiállítótérben a helyi alkotók által meghívott vendég képzőművészek munkái is kiállításra kerülnek.
A látogatók a tárlat során kortárs időutazás részesei lehetnek, hiszen a kiállítás a művészek szubjektív szűrőjén keresztül feleleveníti és összefoglalja az elmúlt évtized alkotásait, művészi folyamatait, a világ alakulását.
Változatos programok
A Májusi műhely - kortárs művészeti kiállítás megnyitóját zenei- és színházi performanszok teszik még színesebbé.
Május 19-én 20 órától — a megnyitót követően — a Brass and More komolyzenei formáció biztosítja majd a pompás hangulatot.
Május 20-án, szombaton 20 órától pedig A XIV. elem című művészeti előadás teszi izgalmasabbá a rendezvényt. A performanszban résztvevő színészek a kiállított mű és a néző között spontán kialakult intim kapcsolatot mutatják be. A Crina Andriuca, a Szatmárnémeti Északi Színház színésznőjének ötlete alapján született előadásban, az ötletgazda Erdei Bianco és Anette Marka színésznők társaságában lép fel a kolozsvári Mendel Kollektíva (Thomas Mendel és Adina Cristina Rațiu) technikai támogatásával.
Az előadás után lehetőség lesz találkozni és beszélgetni a művészekkel is, ugyanakkor a jó hangulat is garantált lesz, Dobri fellépésének köszönhetően.
A belépés ingyenes, a kiállítás május 19. és június 10. között látogatható.
Hírszerkesztő