Sárközújlakon, a lakodalmas terem udvarában nem is egy, de két nyírfát díszített színesebbnél–színesebb szalagokkal a közösség apraja – nagyja szombaton délután, felelevenítve a májusfa állításának még nem teljesen elfeledett, de közéletből már eltűnt szokását.

Kíváncsi felnőttek, izgatott apróságok gyülekeztek a lakodalmas terem udvarán, ahol már tartóba állítva várta a két nyírfa, hogy feldíszítsék és felállítsák őket – felelevenítéseként annak még nem teljesen elfeledett, de közéletből már eltűnt szokásnak, mely nélkül pár évtizeddel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen volt az udvarlás és május első éjszakája, főleg vidéken. Az egybegyűlteket elsőként Piricsi Arthur polgármester köszöntötte – örömmel szemrevételezve, hogy ilyen sokat jöttek el –, majd rövid ismertetőben hangzott el, mi is a májusfa; ki, kinek és miért állította, melyek voltak a jelentései, az íratlan „illemkódex” mit írt elő ezzel kapcsolatban. A májusfát a falu fiatal legényei csoportba szerveződve állították szerelmük vagy udvarlási szándékok jeléül, s fizikai munkát is jelentett, hiszen a fiatal nyír– vagy hársfát előbb ki kellett vágni valamelyik közeli erdőben, majd azt a számukra kedves lány házáig vinni s ott a kapuhoz állítani, kerítésoszlophoz kötni, természetesen az éjszaka folyamán vagy kora hajnalban.

A lány, ha fogadta a májusfát és a legény szándékát, háromszor egymás után meggyújtott egy szál gyufát vagy gyertyát. Ha viszont a „világgyújtás” mozzanata elmaradt – akár nemtörődömségből, akár mert így utasította el az udvarlási szándékot –, azt keményen megtorolták a legények, legtöbbször úgy, hogy egyszerűen kiemelték a nagykaput oszlopairól s valahol a mezőn elrejtették – másnap reggel pedig az egész falu láthatta: valami malőr történt a párválasztás-udvarlás terén. Ennél nagyobb szégyen nem is igen érhetett egy lányt s a családját – talán csak az, ha egyáltalán nem kapott májusfát. A fa állítása jelzés is volt a közösség számára: az illető leány elérte a nagylányságot, járhatott már bálba is – első alkalommal a májusi bálba, természetesen –, ugyanakkor egyfajta „plyetykaújságként” is szolgált: melyik lány kapott nagyobbat, kié mivel volt feldíszítve vagy épp kiét csúfította el a „haragosa”. Mindezek a tudnivalók a sárközújlaki idősek visszaemlékezéseiből derültek ki – melyeket a helyi, Járjad lábam gyermeknéptánccsoport apróságai mondtak el, az idősek ugyanis nagyon szívesen meséltek, de a „nyilvános” szereplést nem vállalták. Ezután következtek a rendezvény talán legnyüzsgőbb pillanatai: a fák feldíszítése s a szalagkötésből a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki kivette a részét majd a már színesen tarkálló fák alatt a gyermeke népi játékokat mutattak be.

A rendezvény a lakodalmas teremben folytatódott, ahol előbb a III. B. osztály diákjai villantották fel humoros kis jelenetekben a falusi emberek mindennapjait, majd az avasújvárosi Bokréta kisebb és nagyobb tagjai énekeltek, táncoltak, őket az egri Csodaszarvas–utánpótláscsapata, valamint a nagyobbak „szedett–vedett társasága” követett, végül pedig mindenki táncra kerekedett Benedek Árpád vezetésével, a nagyváradi „Csillagocska” zenekar muzsikálására.

Szabó Kinga Mária