Vidék

Májusfát is állítanak a pusztadaróci Pünkösdi Rózsák Partiumi Néptánctalálkozón

Fotó: a szerző archív felvétele a Pünkösdi Rózsák első, 2018-as májusfaállításáról
2024.04.24 - 19:21
Vőfélyes májusfaállítás, néptáncgála, hajnalig tartó táncház — négy megye 13 néptáncegyüttese ad találkát egymásnak szombaton Pusztadarócon, az első Pünkösdi Rózsák Partiumi Néptánctalálkozón.

Szombaton, április 27-én kis túlzással minden út Pusztadarócra vezet, ahol első alkalommal szervezik meg a Pünkösdi Rózsák Partiumi Néptánctalálkozót, amelynek ötlete jó ideje megfogalmazódott már a helyi néptánccsoportot és a Pusztadaróci Kulturális Értékek Megőrzéséért Egyesületet vezető Krisztián Erika fejében. „Szeretnénk ebből a találkozóból hagyományt teremteni, egy olyan találkozási lehetőséggé tenni a környező (de nem csak) megyék tánccsoportjai, az azonos érdeklődési körű fiatalok számára, amelynek a középpontjában a néphagyomány áll — ugyanakkor közösségi élménnyé is tenni ezt. ” — magyarázza. 
Tegyük hozzá: újabb közösségi élménnyel gazdagítani Pusztadaróc palettáját, hiszen volt már itt vőfélytalálkozó, és hagyományos fargangi báljaik, szekeres felvonulásos szüreti mulatságaik hírét sokan ismerik, s valóban megmozgatják a falu apraját-nagyját. Nem lesz ez másként most sem, napok óta a szervezés, vendéglátás lázában égnek s a Pünkösdi Rózsák Néptánccsoport szülői közössége vállalta ismét magára a munka dandárját: több mint 2000 töltött káposztával és 250 liter bográcsgulyással készülnek, „nem marad senki éhen!” címszóval.

„Idén, értelemszerűen Szatmár, Máramaros, Bihar és Szilágy megyéből érkeznek a néptáncegyüttesek —  de a jövőben szeretnénk kibővíteni a teljes partiumi régióra — , összesen 13 csoport, de van együttes, amely két korosztállyal is képviseli magát, mi pedig, azaz a házigazda  Pünkösdi Rózsák Néptáncegyüttes hárommal. S hogy kik ropják majd a táncokat? A nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes, a szintén Bihar megyében lévő Érsemjénről az Ezüstperje Néptáncegyüttes, a Szilágy megyében lévő Bősházáról a Rózsaszirom Néptáncegyüttes, valamint a zilahi Terbete Néptáncegyüttes. Itthonról, azaz Szatmár megyéből érkeznek a szilágyszéri Kukurók, a lelei Nemesek, a tasnádi Hepehupa, a börvelyi Gyöngyvirág Néptáncegyüttes, a dobrai Orgonánc, a mikolai Gyöngyösbokréta, a szatmárnémeti Röpike, illetve a Szamoshát Néptáncegyüttes. ” – sorolja a résztvevőket. 

A rendezvény nagyközönségnek szóló része 12 órakor kezdődik a sportteremnél, a vőfélyes májusfaállítással — amelyet közösen fognak feldíszíteni, ugyanis minden meghívott csoport egy általa választott színű pántlikát hoz, amelyen feltünteti a tánccsoport nevét és települést ahonnan érkezett, majd ezt a pántlikát a csoportvezető által kinevezett táncospár elhelyezi a fán. Természetesen a Pünkösdi Rózsák előkészítenek szalagokat a „nézőknek” is, így a közösség tagjai is kiveszik részüket a felszalagozásból. Nem mellékesen a májusfát elviszik a kúria udvarára, ahol a rendezvény ideje alatt végig a színpad mellett fog díszelegni. A feldíszített fát a viseletben lévő párok közösen körbetáncolják (szabad szatmári táncot járnak) a Soroglya zenekar muzsikájára.
A közös táncot követően, 12 óra 30 perckor kezdődik a néptáncegyüttesek élő zenés vonulása az Ember Géza kúriához, ahol 13 órától kezdődik az ünnepi megnyitó, és a néptáncegyüttesek körülbelül háromórás gálaműsora. 
A találkozó a közös vacsorát követően 18 órától egy fergeteges táncházzal folytatódik, amelynek házigazda zenekara a Soroglya lesz, „és majd valamikor hajnalban zárul. Reméljük az időjárás is velünk tart, és az érdeklődők is, hiszen ez  atalálkozó nem csak a néptáncosoknak szól, hanem mindazoknak, akik szeretik hagyományainkat, a népzenét, a -táncot. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk szombaton Pusztadarócra!” – mondja Krisztián Erika.

Természetesen egy ilyen kaliberű rendezvényt nem lehetne megvalósítani támogatók nélkül, s a szervezők ezúton is köszönetet mondanak a segítségért a Pusztadaróci Polgármesteri Hivatalnak, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványnak, az RMDSZ Nőszervezetének, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpontnak, a Soroglya zenekarnak, a Zolihusinak, a Tarr&Tarr és a M-Sys Kft-nek, a CBA-üzletláncnak, valamint a médiatámogató frissujsag.ro-nak és szatmar.ro-nak.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2024/aprilis/plakat.jpg