Szatmárnémeti

Májusban indul a Start Up Nation program

2017.03.12 - 17:29

Péntek délután a szatmárnémeti Technológiai Központ konferenciatermében volt szó arról, milyen feltételek mellett lehet megpályázni a Start Up Nation projekt támogatásait.

A május másodikán startoló, kétszázezer lejes vissza nem fizetendő támogatást jelentő vállalkozásfejlesztési programról tartott tájékoztatót Szatmárnémetiben Harry-Ilan Laufer. A kis- és közepes vállalkozások minisztériumának államtitkára elmondta, a támogatási forma beindításával az a céljuk, hogy életre keltsenek egy erős középosztályt, vállalkozhassanak azok is, akiknek ötletük van ugyan, de anyagi lehetőségük nincsen létrehozni és elindítani egy saját céget, hogy megállítsák a munkaerő-elvándorlást, sőt, ha lehet, vissza is fordítsák azt.

Apróbb módosítások a pályázás és a pontozás ügyében még várhatóak a május másodikai rajtig, mondta el Laufer, azonban alapvető eltérés a jelenleg közmeghallgatáson lévő — és itt elérhető bit.ly/startupnation2017 — projekt esetében nem számítanak. Legnagyobb pontszámot azok érhetnek el, akik úgy írják meg az üzleti tervet, hogy az elnyert támogatás nagyobbik részét programozásra és technológiai felszerelésre költenék, két vagy három új munkahelyet hoznak létre és tartanak meg legalább három évig és frissen végzett fiatalt vagy hátrányos helyzetű személyt alkalmaz. A cégtulajdonosok korára és állampolgárságára vonatkozó kikötés nincs, önrészre sincs szükség, feltétel viszont, hogy 2017 január harmincadika után alapított céggel lehet csak versenybe szállni.

Most úgy látják, hogy ez év május másodikán nyitnák meg a jelentkezési ügyfélkaput harminc napra, a jelentkezés tízezer cégre, illetve a költségvetési keretre lesz limitálva. Számítógépes algoritmus pontoz majd, részletezte az államtitkár, az üzleti terv kielemzésében csatlakozik majd a projektbe az emberi személyzet, de ezt már nem pontozzák. Laufer nem tart attól, hogy hamarabb fogyna el a projektre szánt pénz mint a jelentkezők, az átlag létszám hétszáz szokott lenni és az előző projektek költségvetése tízszer kevesebb volt, mint a Start Up Nation-re szánt pénz. A minisztérium tisztában van a kockázatokkal is, azzal, hogy egyes támogatott cégek csődöt mondanak, az államtitkár szerint hetven százalékos sikeresség esetén már elégedettek lesznek.

Princz Csaba