Magazin

Májusban folytatódik az Egynyári kaland

2017.04.21 - 14:16

 

Az MTVA és a Megafilm Service közös, ifjúsági témájú sorozata, az Egynyári kaland hat részből álló, könnyed szórakozást ígérő második szériája 2017. május 13-tól heti rendszerességgel, szombat esténként 20:30-tól lesz látható a Duna televízión.

A második évad története ott folytatódik, ahol az első befejeződött – egy év elteltével. A fiatalok most már elsőéves egyetemistaként térnek vissza Balatonfüredre: Zsófi (Schmidt Sára) és Bence (Rubóczki Márkó) párként, Dóra (Dobos Evelin) és Gábor (Héricz Patrik) pedig barátokként. Négyesük a szerelmi csalódás miatt hazaköltöző Levivel (Király Dániel), és húgával, a különcködő Lucával (Walters Lili) egészül ki. A romantikus szálak mellett ismét megjelennek a családi kapcsolatok, és természetesen a humor is fontos eleme marad a sorozatnak.

 

A főbb szerepekben az első évadból jól ismert arcok: Schmidt Sára, Rubóczki Márkó, Dobos Evelin, Héricz Patrik és Szerednyei Béla mellett, új karakterek: Király Dániel, Walters Lili, Dobó Kata, Bányai Miklós és Gyabronka József is helyet kaptak, és visszatérő szereplőként Vecsei H. Miklós is látható lesz.

 

A második évadot vezető rendezőként és forgatókönyvíróként Zomborácz Virág jegyzi, aki tagja volt az Aranyélet író-csapatának, és akinek Utóélet című első nagyjátékfilmje itthon és külföldön egyaránt sikert aratott. Zomborácz Virág mellett rendezőtársként Akar Péter dolgozott.

 

A sorozat főcíme vizuálisan megújult – Ertsey Donátnak és Kalászi Benjáminnak köszönhetően – az új végefőcímet pedig Dorogi Péter és Balázs Ádám írták.

 

Alkotók:

 

Kálomista Gábor – producer

Helmeczy Dorottya – line producer

Zomborácz Virág – vezető rendező, forgatókönyvíró

Akar Péter – rendező

Csillag Mano – vezető vágó

Poós A. Márton – vágó

Somogyvári Gergő – operatőr

Balázs Ádám – zeneszerző

Takács Lilla – látványtervező

Zelenka Nóra – jelmeztervező

Intim Torna Illegál – főcímdal