Hetvenhét éve, 1945. május 8-án a III. Birodalom kapitulált, a német hadsereg, a Wehrmacht feltétel nélkül letette a fegyvert, Keitel marsall éjfél után pár perccel aláírta Németország feltétel nélküli fegyverletételét, a szovjet hadsereg pedig május 9-én elérte Prágát — ezzel az európai hadszíntéren a milliókat földönfutóvá tevő, országokat és városokat leromboló, közel 60 millió embert elpusztító, több mint öt éven át tartó második világháború véget ért. 

A „nagy világégés”, ahogy sokan még ma is említik, 1939. szeptember 1-jén robbant ki, amikor a náci Harmadik Birodalom megtámadta Lengyelországot — a Wehrmacht az első években sikert sikerre halmozott, és 1941 nyarára Európa szinte teljes területe német uralom alatt állt vagy Hitler szövetségese volt, egyedül Nagy-Britannia tartott ki. A Führer 1941. június 22-én hadüzenet nélkül megtámadta a Szovjetuniót (amellyel 1939 augusztusában meg nem támadási szerződést kötött), előretörő csapatait a Vörös Hadsereg csak az év végén, Moszkva alatt tudta megállítani. A hadiszerencse 1942 végén, a sztálingrádi csatával fordult meg: az újkori történelem leghosszabb és legvéresebb ütközetében a szovjetek kerekedtek felül, s ettől kezdve már nem engedték ki a kezükből a hadászati kezdeményezést. A nyugati szövetségesek, Nagy-Britannia és a háborúba 1941 decemberében belépett Egyesült Államok 1944. június 6-án Normandiában megnyitották a második frontot, és augusztus végén bevették Párizst.

Az 1945 elején 5,4 millió főt számláló német hadsereg egyre nagyobb területeket volt kénytelen feladni, az 1944 decemberében az Ardennekben indított utolsó, kétségbeesett ellentámadás kudarcba fulladt, az angol-amerikai csapatok 1945. február végén kijutottak a Rajnához, április elején a nyugati front összeomlott. A keleti fronton a Vörös Hadsereg 1945 januárjában indított offenzívája nyomán már német területen harcolt, az angolszász és a szovjet csapatok április 25-én az Elba folyónál találkoztak. Hitler április 30-án, amikor a Berlint ostromló szovjetek már csak néhány száz méterre harcoltak bunkerétől, öngyilkosságot követett el — ezt követően a főváros védői május 2-án tették le a fegyvert.
Hitler közvetlenül halála előtt lediktált politikai végrendeletében Karl Dönitz admirálist tette meg a birodalom első emberévé, aki azt szerette volna elérni, hogy a német hadsereg jelentősebb része a nyugati szövetségesek előtt tehesse le a fegyvert, de Dwight D. Eisenhower tábornok, a szövetséges haderők európai főparancsnoka közölte, hogy a kapitulációt csak akkor fogadja el, ha az ugyanabban az időben történik meg minden fronton.

Május 7-én Eisenhower reimsi főhadiszállásán egy szovjet katonai delegáció jelenlétében Alfred Jodl vezérezredes, Hans-Georg von Friedeburg tengernagy és Wilhelm Oxenius vezérőrnagy Dönitz felhatalmazása alapján aláírta a feltétel nélküli kapitulációról szóló okmányt, amely este 11 órakor lépett hatályba — Sztálin a deklarációt „a kapituláció előzetes jegyzőkönyvének” minősítette, s arra hivatkozva, hogy a németek a keleti fronton az aláírást követően sem szüntették be a harcot, ragaszkodott ahhoz, hogy az aktust Berlinben, a szovjet főhadiszálláson is ismételjék meg. A Wehrmachtot ez alkalommal a szárazföldi erők nevében Wilhelm Keitel vezértábornagy, a haditengerészet nevében Hans-Georg von Friedeburg tengernagy, a légierő részéről pedig Hans-Jürgen Stumpff vezérezredes látta el kézjegyével, míg a győztes nagyhatalmakat Eisenhower helyettese, Carl A. Spaatz tábornok, Arthur Tedder, a brit légierő marsallja, Jean de Lattre de Tassigny tábornok, a francia hadsereg főparancsnoka és Georgij Zsukov marsall, a szovjet fegyveres erők legfelsőbb főparancsnoka, Sztálin helyettese képviselte. Bár az aláírásra május 9-én, néhány perccel éjfél után került sor, a kapituláció már május 8-án, közép-európai idő szerint éjfélkor hatályba lépett. A hat pontból álló okmány angol, orosz és német nyelven készült, de mértékadónak csak az angol és az orosz nyelvű változat minősült.

A koalíció teljes győzelmével végződő második világháború volt az első, a Föld teljes egészére kiterjedő fegyveres konfliktus, amelyben 61 állam (az akkori emberiség 80 százaléka) vett részt, 40 ország területén és az összes óceánon folytak harcok, és 110 millió katona állt fegyverben. A katonai áldozatok számát 27, a civilekét 25 millióra teszik.

Európa napja, a béke napja

Öt évvel később, 1950. május 9-én Párizsban Robert Schuman francia külügyminiszter olyan új politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely lehetetlenné teszi a háborút a kontinens országai között — Schuman új európai intézmény felállítását szorgalmazta abból a célból, hogy az összefogja és irányítsa a kontinens országainak szén- és acéltermelését, s ezáltal a történelmi riválisok, azaz Franciaország és Németország közötti háború „nemcsak elképzelhetetlen, hanem gyakorlatilag is kivitelezhetetlen lenne”.

„A világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk. Az, amivel egy jól szervezett és életteli Európa hozzá tud járulni a civilizációhoz, elengedhetetlenül szükséges a békés kapcsolatok fenntartásához. Franciaország, amely több mint húsz éve magára vállalja az egyesült Európa bajnokának szerepét, mindig is a béke szolgálatát tekintette legfőbb céljának. Európa egyesülése nem valósult meg, és beköszöntött a háború időszaka. Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni. Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség. Az európai nemzetek összefogásához szükség van arra, hogy Franciaország és Németország között megszűnjön az évszázados ellentét” — e gondolatokkal tárta tervét a világ elé Schumann, azt javasolva, hogy az alapító tagállamok (azaz Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg) szén- és acéltermelésüket rendeljék egy közös főhatóság, az Európai Szén- és Acélközösség alá. Az ESZAK volt az első nemzetek feletti európai intézmény, amely ma Európai Unió néven ismert.

„Egyesülve a sokféleségben”

Az eredeti hat tagállam tovább mélyítette gazdasági kapcsolatait, és 1957-ben aláírták a római szerződést, amelynek értelmében 1958-tól megalakult az Európai Gazdasági Közösség. A hat alapító államhoz később további hat ország csatlakozott, az első bővítésre 1973-ban került sor az Egyesült Királyság, Írország és Dánia társulásával, 1981-ben Görögország, 1986-ban pedig Spanyolország és Portugália csatlakozott, majd a német újraegyesítés után a korábbi Kelet-Németország területe is a szervezet része lett.
A tagállamok 1992. február 7-én aláírták a maastrichti szerződést, hivatalos nevén a Szerződést az Európai Unióról, és 1993-tól megalakult az Európai Unió, amely kereskedelmi, utazási és szállítmányozási szabadságot adott a tagállamoknak, és elvezetett a közös valuta bevezetéséig.

Az Európai Közösségek állam- és kormányfői 1985-ös milánói találkozójukon nevezték ki május 9-ét Európa napjának, s lefektették, hogy ez a nap nem csak az alapító országok állampolgáraihoz szól, hanem az összes tagállamhoz. Ugyancsak 1985-ben hozták létre a Schengeni Egyezmények (I–II) rendszerét a Benelux államok, Franciaország és Németország — egy luxemburgi kisvárosban, Schengenben, azzal a céllal, hogy mélyülő politikai együttműködésükkel elősegítésék a belső határok minél hamarabb történő ledöntését. Ennek megvalósítására hozták létre 1990-ben magát az egyezményt, amelyhez később több ország is csatlakozott, mára már egyre inkább kiszélesedett, és jelenleg magában foglalja az EU-tagállamok többségét (Romániát sajnos még mindig nem, annak ellenére, hogy hosszú évek óta teljesítette már a csatlakozási feltételeket). Ennek a luxemburgi kisváros nevével ellátott rendszernek az alapját egy számítógépes adatbázis képezi, amely rengeteg adatot és információt tartalmaz és tesz hozzáférhetővé a tagok számára, többek között az adatbázisban megtalálhatók a körözött bűnözők nyilvántartásai, a lopott gépkocsik, a vízumköteles államok és az összes olyan lényeges adat, ami segít megelőzni azt, hogy illetéktelen személyek beléphessenek az Unió területére, mindemellett segítséget nyújt a rendvédelmi szerveknek abban, hogy minél hatékonyabban végezzék a munkájukat. A belső piac hatékonyabb lett a schengeni egyezmény 1995-ös hatálybalépésével, mert egyszerűbbé, gyorsabbá vált az utazás és a fuvarozás az EU majdnem teljes területén és több szervezeten kívüli országban is.

A schengeni övezethez tartozó országok polgárai a belső határokon ellenőrzés nélkül közlekedhetnek (csak a légi közlekedésben maradt meg az utasok biztonsági ellenőrzése), de fokozottan ellenőrzik a külső határok határátkelőhelyeit.
Fennállásának több mint fél évszázada alatt az EU rendkívüli sikereket ért el: biztosította, hogy tagországai békében éljenek, két nemzedékkel azelőtt még elképzelhetetlen mértékben emelte az életszínvonalat, határok nélküli egységes piacot és közös valutát teremtett, világméretekben is jelentős gazdasági hatalommá vált — az EU-nak az utóbbi években ugyanakkor jelentős pénzügyi, gazdasági és szociális kihívásokkal kell szembenéznie, a menekültválsággal és két hónapja az orosz-ukrán háborúval, egy olyan helyzettel, ami akár csak egy évvel korábban is teljesen elképzelhetetlen valaminek tűnt a vén kontinensen a XXI. században.
Az Európai Unió 2012-ben megkapta a Nobel-békedíjat, mert az indoklás szerint hat évtizeden keresztül meghatározó szerepet játszott Európa békés fejlődésében, „a demokrácia és az emberi jogok elterjesztésében”, és 1989 után hozzájárult a kelet-európai államok stabilizálásához.

Magyarország kilenc másik ország társaságában 2004. május 1-jén lett tagja az Uniónak, amely Bulgária és Románia 2007-es, valamint Horvátország 2013-as csatlakozásával 28 tagúra bővült — az Európai Unió reformszerződését 2007-ben Lisszabonban írták alá, a két évvel később hatályba lépett dokumentum a mélyebb uniós együttműködéshez és további bővítéshez egyaránt szükségesnek ítélt intézményi változtatásokat irányozza elő a számos elemében még hat országra szabott eredeti rendszeren. És a Lisszaboni Szerződés mondta ki először, hogy a tagállamok kiléphetnek az Unióból. Erre az EU történetében először nemrég került sor — az Egyesült Királyság 47 évnyi és egy hónapnyi tagság után 2020. január 31-én éjfélkor kilépett az EU-ból, s kezdetét vette az év végig tartó, a két fél megállapodása alapján egy vagy legfeljebb két évre meghosszabbítható átmeneti időszak, amely alatt a felek között egyezségre kellene jutni a jövőbeni kapcsolatokat illetően számos kérdésben. 
Európa napja — az európai himnusszal, zászlóval és a közös valutával együtt — az integráció legfontosabb jelképei közé tartozik, a 2000 óta használatos EU-jelmondattal: „Egyesülve a sokféleségben.” SZFÚ