Belföld

Május 15-e után az állam átvállalhatja a bérköltségek egy részét

2020.04.28 - 17:47

Az Adevarul Live-nak adott interjúban Violeta Alexandru azt mondta, nem tartja kizártnak, hogy a műszaki munkanélküli-segélyre küldött munkavállalók juttatását május 15-e után is folyósítsák "még egy nagyon rövid ideig", alapvetően azonban a kormánynak az a célja, hogy "ezt a passzív intézkedést egy aktívval helyettesítse" a válság által leginkább érintett területeken. A miniszter szerint ez azt jelentené, hogy bizonyos ágazatok esetében átvállalnák az alkalmazottak bérköltségeinek egy részét.

Az elején jelentősebb lenne a támogatás, majd amint a vállalatoknak sikerül újraindítaniuk a tevékenységüket, fokozatosan csökkenne. "Azok a cégek, amelyek egyből újraindítják a munkát, vélhetően egyfajta támogatásban részesülnek majd, azok pedig, amelyeknél fokozatosan indul újra a tevékenység, ennek a lassúbb ütemnek megfelelő támogatásban részesülnek" - magyarázta.

Alexandru rámutatott, abban a reményben fordítottak nagyobb hangsúlyt a műszaki munkanélküliségre a klasszikus munkanélküliség helyett, hogy a munkáltatók megőrzik a munkahelyeket. Ugyanakkor azonban a kormány mérlegeli a munkanélküli-segély összegének emelését is - nyomatékosította.

A szaktárca adatai szerint a szükségállapot március 16-i kihirdetése óta hétfőig 1 027 824 egyéni munkaszerződést függesztettek fel országszerte.

Ezek közül 322 037 a feldolgozóiparban, 187 876 a nagy- és kiskereskedelmi ágazatban, illetve járműjavítás terén, 114 272 pedig a szállodaiparban és vendéglátóegységekben dolgozó alkalmazottaké volt.

Emellett 260 171 munkaszerződést bontottak fel, 48 711-et a nagy- és kiskereskedelmi ágazatban, illetve a járműjavítási szektorban, 45 899 a feldolgozóiparban, 35 570-et pedig az építkezések terén.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Gázolaj-támogatás a gazdáknak

Az április 1-je és június 6-a közötti időszakban vásárolt és felhasznált gázolaj után járó támogatást kérvényezhető.
Szatmár megye

APIA: igénylési határidő közeleg

A 2024-es évre járó mezőgazdasági és álattartási támogatást április 4. és június 7. között lehet kérvényezni a Szatmár Megyei Mezőgazdasági, Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnél.
Szatmár megye

70 ezer euró vissza nem térítendő támogatás fiatal gazdáknak

A 41. életévüket be nem töltöttek pályázhatnak erre a vissza nem térítendő, 70 ezer eurós támogatásra. A pályázó mezőgazdasági szakirályú végzettséggel kell rendelkezzen: akár tanfolyammal, akár szakiskolai végzettséggel, egészen az szakirányú egyetemi végzettségig.