A chicagói munkásszervezetek által meghirdetett sztrájkot a május 4-i haymarketi zavargás zárta le. A tragikus záróakkord során anarchisták bombát dobtak a rendőrök közé, akik ezután tüzet nyitottak. Tizenegy ember veszítette életét az utcán, majd többeket halálra, illetve súlyos börtönbüntetésre ítéltek.
Május elseje megünneplése mindmáig az aktuális politikai helyzetnek megfelelően történik. Sokáig tiltották, ma már lehetőséget teremtenek az ünneplésre, hiszen a tömeges ünnepségeken a politikusoknak újabb lehetőségük van a néphez szólni.
Fiatalokat kérdeztem, hogy mit tudnak arról, hogy miért piros betűs ünnep május elseje. Nem találtam egyetlen olyan válaszadót sem, aki akár csak kapisgálta volna a lényeget. A legtöbben örülnek annak, hogy szabadnap, a többi nem érdekes számukra. Pedig május elseje valamikor az egész világ munkásságának az ünnepe volt (elméletileg ma is az), a szocialista tömbben viszont különös jelentőséggel bírt, a munkások szolidaritásának napján országszerte egységesen vonult fel a munkásság és a parasztság, az élen az országot védő hadsereggel és a jövő alapját jelentő pionírokkal és KISZ-tagokkal. Az egyik különös érdekességük a május elsejei ünnepségeknek, hogy a kommunista időszakban a munkásokat igyekeztek rábírni a pártvezetők, hogy munkával ünnepeljenek. Anyagilag ez jelentett valamit számukra, de mindig kérdéses volt, mire költsék el a plusz keresetet. Az igazi ünnep az elvtársaké volt, akik pártnyaralókban, szakszervezeti üdülőkben vagy más elzárt létesítményekben töltötték az ünnepet. Köztük is fehér hollónak számított az, aki tudta május 1. eredetének a történetét.
A mai középiskolások keveset tudnak a szocialista világról, pedig érdemes lenne összehasonlítaniuk azt az időt a mostanival. A május elseje akkor is ünnep volt, ma is az. A különbség az, hogy akkor mindenkinek volt munkahelye, ma viszont nincs. Akkor a megkeresett pénzével a zsebében még május elsején is hosszú sorokat kellett kiálljon az „ünnepelt munkás és paraszt”, hogy megvehessen néhány félig megsült miccset és egy-két sört. Este az egyetlen tévéadón megnézhette, hogyan ünnepelt az ország, és mit üzent „a nép hős fia” a dolgozó népnek. Ma már a munka ünnepét a munkanélküliek ünnepének is lehetne nevezni, bár a munkával rendelkezők sem mondhatják el, hogy május elsején kirúghatnak a hámból, alaposan kiköltekezve magukat. A több tucat tévécsatorna közül bármelyiket nézi az ember fia és lánya, csak azt látja, hogyan hülyítik „a nép újkori hős fiai” az embereket a liberalizmus szellemi mérgével, hiszen ma a televízióban működik a legmagasabb szinten a népbutítás.
Több mint harminc éve akarják velünk elhitetni, hogy demokráciában élünk, de valójában ez az időszak még mindig csak átmenet. A gazdaság most sem jobb, mint akkor volt, de a bátrabbak, akik megtalálják a kiskapukat a törvények alkalmazásában, érhetnek el sikereket. Ők már nem úgy ünnepelnek, mint elődeik a pártnyaralókban, hanem saját hétvégi kertes házukban kapcsolódnak ki. A munkások helyzete is változott, igaz, ha egy kis plusz pénzhez akarnak jutni, akkor az ünneplés helyett a plusz munkát kell választaniuk.

Elek György