Május elseje napjainkra leginkább mint a nyári, sütögetős - strandolós szezon kezdete és a munka egykori ünnepe él a köztudatban, pedig nem modern kori „találmány”, a hozzá kapcsolódó szokások, hagyományok és babonák hosszú évszázadokra tekintenek vissza. 

Franciaországban 1561 óta május 1-jén tartják a gyöngyvirág ünnepét (fête du muguet), mivel IX. Károly ekkor tette hivatalossá azt a néphagyományt, amely szerint az ezen a napon ajándékba adott gyöngyvirágszál szerencsét hoz; 1711-ben ezen a napon írták alá a kuruc nemesek és főtisztek  a Szatmári békeszerződés április 29-én véglegesített szövegét az előző napi nagymajtényi zászlóletételt követően; 1881 május 1-jén kezdi meg működését az első budapesti Telefonközpont, Puskás Tivadar találmánya, 1896-ban megnyitja kapuit a budapesti Vígszínház, 1957-ben pedig ezen a napon sugároz először adást a Magyar Televízió — hogy csak párat említsünk a dátumhoz kötődő események közül.

A munka ünnepe a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt, minden év május 1-jén tartott ünnepség, hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokat hivatott megünnepelni - de május 1-je hasonló tartalommal bíró katolikus ünnep is, Munkás Szent József, a munkások védőszentje (Jézus nevelőapja) tiszteletére.

A munka ünnepének előzményei egészen a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor Robert Owen gyártulajdonos 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne többek között az addig 10-16 órás munkaidő nyolc órára csökkentését, a hangzatos „nyolc óra munka, nyolc óra rekreáció, nyolc óra pihenés” szlogennel. A követelés érvényre juttatása végett több kisebb tüntetést, illetve sztrájkot is tartottak, azonban a mozgalom hamar kifulladt, mert törvényi szabályozás híján ezeket az alkalmazottakat hamar elbocsátották és más gyárak sem voltak hajlandóak felvenni őket.  1886. május 1-jén a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolc órás munkaidő bevezetéséért. A negyedik napon, azaz május 4-én a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Franciaországban 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonultak fel országszerte a nyolc órás munkaidő bevezetéséért, ahol az még nem történt meg, illetve a nemzetközi szolidaritás kifejezéséért. A tüntetések az Egyesült Államokban olyan jól sikerültek, hogy a II. kongresszuson, 1891-ben május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították.

Ígéret vagy Tavaszutó hava, no meg a májusfa 

Május hónap neve a római Maja, a termékenység istennőjének nevéből ered, de mondták még Ígéret havának és Tavaszutó havának is. Ünnepi szokásai keveredtek a pünkösdi szokásokkal, azonban a két, szinte azonos tartalmú és régi európai hagyományokra visszatekintő tavaszünnep közül május elseje tartósan magához kötötte a májusfaállítás szokását és a majálist, míg a pünkösd elsősorban a pünkösdölés és pünkösdi királynéjárás dramatikus hagyományait vonzotta magához. 
A májusfa állítása már a XV. században szokás volt, de eredete valószínűleg még régebbi, a római Florália pogány szokásából eredeztethető s a legrégebbi május elsejei ünnepek a kelták Beltane ünnepe és a germán országok Walpurgis éjszakája -  ezeknek a több napig tartó fesztiváloknak a késői utóda a majális. A májusfa a tavasz, a természet újjászületésének a szimbóluma, de jelenti a lányok elismerését, a nagylányokhoz való tartozást. A legények csoportokba verődve, éjszaka állítják (lehet sudár fa, vagy zöldellő, virágzó ág), szalagok, kendők, virágok, üveg bor és más ajándékok is kerülnek rá, néhol egy kis táblát is akasztanak rá, amelyen értékelik a lány „magaviseletét”. A lány, ha fogadta a májusfát és a legény szándékát, háromszor egymás után meggyújtott egy szál gyufát vagy gyertyát. Ha viszont a „világgyújtás” mozzanata elmaradt – akár nemtörődömségből, akár mert így  utasította el az udvarlási szándékot –, azt keményen megtorolták a legények, legtöbbször úgy, hogy egyszerűen kiemelték a nagykaput oszlopairól s valahol a mezőn elrejtették – másnap reggel pedig az egész falu láthatta: valami malőr történt a párválasztás-udvarlás terén. Ennél nagyobb szégyen nem is igen érhetett egy lányt s a családját – talán csak az, ha egyáltalán nem kapott májusfát. A fa állítása jelzés is volt a közösség számára: az illető leány elérte a nagylányságot, járhatott már bálba is – első alkalommal a májusi bálba, természetesen –, ugyanakkor egyfajta „plyetykaújságként” is szolgált: melyik lány kapott nagyobbat, kié mivel volt feldíszítve vagy épp kiét csúfította el a „haragosa”. 
Sok helyütt pünkösdkor vagy május végén „kitáncolják” a fát, azaz táncmulatság keretében, muzsikaszó mellett kidöntik. 
Nem tűnt még el teljesen a májusi virágkosár küldésének szokása sem —  s a kosárnak az ablakban a helye, hogy mindenki lássa: itt olyan lány lakik, akinek komoly udvarlója van! Ráadásul a kosár színe alapján azonnal megállapítható, kapcsolatuk milyen „fázisban” van, hiszen a virágok színei más-más jelentéssel bírnak: a kék virágos kosár baráti, ismerősi kapcsolatra utal, a zöld kosár pedig egy nemrég kezdődött, rövid ideje tartó kapcsolatot szimbolizál. A lila szín a régóta tartó kapcsolat jelképe, ha viszont a kosár rózsaszín, az azt jelenti, hogy a lány a következő évben férjhez megy, gyűrűs menyasszonynak pedig kizárólag fehér virágokból álló kosarat lehet vinni – küldeni. 

Babonáktól sem mentes e nap

Különösen az írek számára volt jelentős május elseje. Ezen a napon például sohasem gyújtottak pipára a kandalló tüzéből, és parazsat sem vittek ki a házakból, mert rossz ómennek vélték. Ugyanakkor a május elsején elfogyasztott csalánlevesről pedig azt tartották, hogy egy évig védelmet nyújt a reuma ellen. Igen rossz ómennek vélték, ha május első napján kialudt a tűz, amelyet csak a pap házából hozott parázsló tőzeggel lehetett ismét meggyújtani. Ezt követően viszont a szentelt tőzeg hamuját szét kellett szórni a padlón és a küszöbön. Tilos volt a tüzet, a vizet, a tejet és a sót pénzért vagy szerelemért árulni, s ha egy vándor kapott egy csésze tejet, azt sóval összekeverve, a házban kellett meginnia. A sós vizet, mint italt mindenkor hatásosnak tartották. Valóságos talizmán volt a gonosz ellen, ha megfelelő varázsdoktor készítette, és mágikus szavakat mondott fölötte. A mocsári gólyahírnek – amelyet Beltane növényének neveztek – varázserőt tulajdonítottak. Girlandokat készítettek belőle a jószágok számára és az ajtófélfákra, a küszöbre pedig tejet öntöttek, hogy távol tartsák a rossz tündéreket. A május elsejének hajnalán talált nyulakat boszorkányoknak tartották, ezért kövekkel dobálták meg őket.
A népgyógyászok lábizzadásra a május elsejei napkelte előtti mezítlábas sétát javasolták, ugyanis a hajnali harmat szappanszerű hatással bírt, ami összehúzta a bőrt. Ehhez a naphoz kötődik az a babona is, amely szerint, aki május elsején a reggeli harmatban megmossa az arcát, fiatal marad és megszépül a bőre. A népi hagyományok szerint, ha ilyenkor esik, jó termés várható.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Nyitókép: a szerző archív felvétele: sárközújlaki májusfaállítás)