Nagykároly

Magyarországi vendégek

2013.06.01 - 08:09

A mátészalkai Móricz Zsigmond Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola egy delegációja érkezett pénteken a nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskolába. A küldöttségben jelen voltak Sebestyénné Fülöp Éva és Szűcs Sándorné igazgató-helyettesek, Máté Judit munkaközösség-vezető, valamint Mező Csabáné tanító, akik 15 kisiskolás gyermeket hoztak magukkal. A látogatás tulajdonképpen Köllő Angéla és Lazăr Gabriela nagykárolyi tanítók jóvoltából jöhetett össze. Amint azt Bélteki Ferenc aligazgatótól megtudtuk, a két iskolát már évek óta partnerkapcsolat köti össze, legutóbb a nagykárolyi tanulók jártak Mátészalkán. A tegnapi látogatás során az aligazgató és a nagykárolyi tanítók bemutatták az iskolát vendégeiknek, majd Marcuş Johanna vezetésével egy mesenézéssel egybekötött kézműves tevékenységben volt részük a gyermekeknek. Mindez arról szólt, hogy a Zöld Péter című mese megtekintése után kartondarabok és színes ceruzák segítségével elkészítették a történet plakettjét, amelyet egy asztalon állítottak fel. A vendégek ezt követően megtekinthették a Károlyi-kastélyt, a kiállításokat, a központi parkot, valamint Kaplonyba is kiruccantak, ahol a Károlyi grófok temetkezési helyét vehették szemügyre.