Nagykároly

Magyarországi szakértők értékelik az idei borokat

2018.11.21 - 14:09

Borkóstolásra várják a nagykárolyi és környékbeli borászokat a Szent Orbán Borlovagrend szervezésében. A november 24-én, azaz szombaton hozzávetőleg 14 órakor kezdődő rendezvényen neves magyarországi szakértők beszélnek a benevezett nedűkről, az idei borokról.

 

„Egyfajta kurzusnak lehet felfogni ezt a rendezvényt — mondta a borlovagrend elnöke, Benze Zoltán. — A pesti szakértők kiemelik az új borokban azt, ami jó, esetleg rámutatnak arra, amin még változtatni kell. Éppen időben ahhoz, hogy a tavaszi borversenyekre már a legjobb formájukat hozhassák ezek a borok” — tette hozzá a szervező. A vendégek, a borokat értékelők a „szokásosak”, azaz a budapesti Magyar Borakadémia tagjai (köztük a korábbi elnök): Módos Péter, Vinicai Sándor, Kovács István és Horváth Csaba.

Nevezni mintánként 15 lej ellenében lehet, ám a versenyektől eltérően ebben az esetben legalább két és fél literes palackban (lehet műanyag, azaz pillepalack is) kell leadni a mintákat. Ez azért szükséges, hogy az értékelés közben minden részt vevő borász megízlelhesse az adott bort, megtapasztalhassa azt, amit a nagynevű borszakértők mondanak róla, és összevethesse azt a saját értékítéletével.

A rendezvény helyszíne a nagykárolyi La Boheme étterem (az egykori könyvesbolt helyén van). Minden érdeklődő borszeretőt várnak.

Megyeri Tamás Róbert