Magyarország idegenben, Izland pedig hazai pályán vívta ki a továbbjutást a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjének elődöntőjéből, így november 12-én ez a két együttes fog küzdeni Budapesten a jövő évre halasztott kontinentális tornára kiadó helyért.
Románia együttese volt Izland vendége csütörtök este Reykjavikban, és végül az a csapat győzött, amely jobban akart a továbbjutást. Mirel Rădoi szövetségi kapitány legénysége ugyanis nagyon gyengén teljesített, a pályán pedig az északiak akarata érvényesült. Izland csapata teljesen megérdemelten már a szünet előtt lezárta a mérkőzést az Everton légiósának, Gylfi Sigurdsson két találatával. Rădoi a szünetben lecserélte a teljes támadósort, és a nulla kapuralövést produkáló Ciprian Deac, Denis Alibec, Alexandru Mitriță helyére Gabriel Iancut, George Pușcașt és Ianis Hagit küldte a pályára. Kissé felélénkült a románok támadójátéka, és ennek eredményeképen a izlandi védelem is hibázott: Hagi beadásánál Ragnar Sigurdsson „szedte le”Andrei Burcă fejét a 16-oson belül, de a szlovén Damir Skomina játékvezető csak azután ítélt 11-est, miután odaszóltak neki a videóbíró-szobából. Alexandru Maxim szépített (2–1), viszont az egyenlítő gól már nem volt benne a románok játékába, és bár két 11-es gyanús eset még volt az izlandi büntetőterületen belül, összegezve, igazságos eredmény született.
Ezzel szerte foszlott a románok reménye, hogy a „trikolórok” hazai pályán játszhassanak majd jövőre Európa-bajnoki mérkőzéseket.
Gulácsi a hős
A magyarok viszont még bízhatnak abban, hogy valóra válik az álmuk, hiszen 3–1-re győztek Bulgáriában. Az eredmény ellenére Marco Rossi szövetségi kapitány legénysége nem a főlényes játékának köszönhetően nyert. A maximális helyzetkihasználás, illetve Gulácsi Péter bravúros védései eredményezték a magyarok továbbjutását.
Hiba lenne azt állítani, hogy a magyarok felülemelkedtek a bolgárokon. Nem volt mindig gördülékeny a játék, akadtak nehéz pillanatok, ám a magyar válogatott elérte azt, amiért Szófiába utazott: életben tartotta az Eb-részvételről szőtt álmait. Nem csoda, ha a lefújás pillanatában boldogságtól ittas magyar játékosok ugrottak egymás karjaiba, miközben a csalódott bolgár nézők elkeseredetten ballagtak hazafelé. Az ő álmuk összetört, a magyaroké tovább él.
Negyed óra játék után Willi Orban szerencsés gólja hozta előnybe a magyarokat: Kalmár Zsolt bal oldali szögletét követően az ötös vonalára berobbanó magyar védő testéről vágódott a labda a kapu jobb oldalába (0–1). A második félidő első perceiben aztán Kalmár is feliratkozott a góllővök listájára: a jobb oldalon nagyjából 30 méterről végzett el szabadrúgást, lövése megpattant a sorfalon, a labda pedig a rövid alsó sarokba vágódott (0–2). Húsz perccel később aztán le is zárták a meccset a vendégek: Hangya Szilveszter tökéletesen ívelt Nemanja Nikolics fejére, aki hat méterről nem tévesztett (0–3).
Mindekőzben a Bajnokok Ligája előző kiírásának elődöntős csapatának, az RB Lepizignak a magyar légiósa, Gulácsi csodát tett a magyar válogatott kapujába, hiszen olyan labdákat szedett ki, amire már „rá volt írva, hogy gól”. A 89. percben viszont a rutinos kapus sem tehetett már semmit, amikor egy jobb oldalról érkező kiugratás után Georgi Jomov a csereként beállt Botka Endre mellől 14 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (1–3).
Két társrendező kiesett
A két elődöntő győztese, Magyarország és Izland tehát november 12-én Budapesten küzd majd egy helyért, amely Eb-részvételt ér. Négy évvel ezelőtt a két együttes éppen a kontinentális tornán találkozott egymással, akkor 1–1-es zárult a csoportmérkőzés.
Románia kiesésével eldőlt, hogy a jövő hónapi magyar-zlandi találkozó győztese a jövő nyári Eb-n biztosan az F-csoportba kerül Németország, Portugália és Franciaország mellé – vagyis, ezek a csapatok jöhetnek Budapetsre.
Írország búcsúja pedig azt jelenti, hogy Grúzia vagy Észak-Macedónia a C jelű négyesbe kerül.
Egyébként a pótselejtezős válogatottak közül már csak két együttes van versenyben, amely társrendező lesz az Európa-bajnokságon: Magyarország mellett Skócia reménykedhet még abban, hogy jövőre hazai közönség előtt játszhat Eb-meccseket.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, PÓTSELEJTEZŐ, A-CSOPORT
Elődöntő
Izland – Románia 2–1 (2–0)
G.: Gylfi Sigurdsson 16., 34., illetve Alexandru Maxim 63. (11-esből)
Bulgária – Magyarország 1–3 (0–1)
G.: Georgi Jomov 89., illetve Willi Orbán 17., Kalmár Zolt 47., Nemanja Nikolics 75.
Döntő, november 12.
21.45: Magyarország – Izland (M4 Sport)
EURÓPA-BAJNOKSÁG, PÓTSELEJTEZŐ, B-CSOPORT
Elődöntő
Bosznia-Hercegovina – Észak-Írország 1–1 (1–0) – 11-esekkel 3–4
G.: Krunic 14., ill. McGinn 53.
Szlovákia – Írország 0–0 – 11-esekkel 4–2
Döntő, november 12.
21.45: Észak-Írország – Szlovákia
EURÓPA-BAJNOKSÁG, PÓTSELEJTEZŐ, C-CSOPORT
Elődöntő
Norvégia – Szerbia 1–2 (0–0, 1–1, 1–2) – hosszabbítás után
G.: Normann 88., illetve Milinkovics-Szavics 82., 102.)
Skócia – Izrael 0–0 – 11-esekkel 5–3
Döntő, november 12.
21.45: Szerbia – Skócia
EURÓPA-BAJNOKSÁG, PÓTSELEJTEZŐ, D-CSOPORT
Elődöntő
Grúzia – Fehéroroszország 1–0 (1–0)
G.: Okriasvili 7. (11-esből)
Észak-Macedónia – Koszovó 2–1 (2–1)
G.: Kololli 16. (öngól), Velkoszki 33., illetve Hadergjonaj 29.
Döntő, november 12.
19.00: Grúzia – Észak-Macedónia