Magazin

Magyarország: irány az Európa-bajnokság

2015.11.16 - 16:28

A magyar labdarúgó–válogatott 44 év után szerepelhet ismét Európa-bajnokságon: a csütörtöki 1–0-ás idegenbeli sikert követően vasárnap hazai pályán 2–1-re múlta felül Norvégiát pótselejtezőn, így kettős győzelemmel jutott ki a 2016-os, franciaországi kontinensviadalra.

1972 után először, történelme során harmadik alkalommal kvalifikálta magát a labdarúgó Európa-bajnokságra a magyar válogatott, miután a 2016-os franciaországi kiírás pótselejtezőjének a visszavágóján is legyőzte az ellenfél Norvégia együttesét.

A magyar csapat védekező felfogásban lépett pályára, ennek ellenére a 14. percen Priskin Tamás gyönyörű egyéni megmozdulásának köszönhetően megszerezte a vezetést. A második félidőben a magyar csapat hősiesen védekezett és egy-egy ellentámadásra is futotta erejéből, egy ilyet követő szöglet végén pedig a 83. percben Markus Henriksen öngólja eldöntötte a párharcot. Igaz, néhány perccel később éppen Henriksen megszerezte a szépítő találatot, de mindez már nem számított, hiszen Bernd Storck szövetségi kapitány legénysége a hátra levő öt percben nem kapott több gólt.

A magyar válogatott egyébként legutóbb nagy nemzetközi tornán 29 esztendeje, az 1986-as világbajnokságon vett részt. Eb-n korábban 1964-ben, Spanyolországban szerepelt, akkor többek között Bene Ferenccel, Novák Dezsővel, Mészöly Kálmánnal, Albert Flóriánnal, Fenyvesi Mátéval és Ihász Kálmánnal a csapatban bronzérmet szereztek, majd nyolc évvel később, Belgiumban, Illovszky Rudolf szövetségi kapitánnyal a kispadon a negyedik lett a magyar csapat.

„Gratulálok a csapatomnak, mert az elmúlt hetekben fantasztikusan teljesített. Köszönet illeti Csányi Sándort, az Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét, akivel meghoztuk ezt a nehéz döntést, hogy én veszem át a válogatott irányítását. Hatalmas köszönet illeti Dárdai Pált és a korábbi, valamint a jelenlegi stábot. Több helyen is változtattunk a kereten, kockázatos döntéseket vállaltunk, de bíztunk a játékosokban, akik magabiztosak voltak” — mondta Bernd Storck.

„Először is gratulálok a magyar csapatnak, hogy kijutott az Eb-re, összességében jobbak voltak ezen a két mérkőzésen — ismerte el Per-Mathias Högmo, a norvégok szövetségi kapitánya. — A selejtezősorozatban mutatott játékunkkal elégedett voltam, de a pótselejtezős párharcban már egyáltalán nem. Azzal, hogy otthon nem rúgtunk gólt, csökkentek a továbbjutási esélyeink, éppen ezért támadóbb csapatot küldtem ma pályára, de ez nem igazán működött. A második félidőben még nagyobb nyomást akartunk gyakorolni a magyarokra, de nem jártunk sikerrel” — tette hozzá a szakvezető.

Király Gábor számára duplán is hatalmas élmény volt a továbbjutás, ugyanis 101. alkalommal lépett pályára a nemzeti csapatban, ezzel pedig beállította a legendás Bozsik József rekordját. A fantasztikus védéseket bemutató kapus elmondta, külön edzésprogrammal készült a pótselejtezős párharcra. Király, amennyiben pályára lép az Eb-n, a 40 évével a legidősebb futballista lesz, aki kontinensviadalon játszik. „Ez egy óriási csapatmunka volt, a selejtezősorozatban három edzői stáb volt, ezt tizenkét mérkőzésen sok, de ennek ellenére kiharcoltuk a továbbjutást” — mondta a Haladás kapusa.

„Nagyon boldogok vagyunk, alig várom már az Eb-t. Az egész selejtezősorozat nagyon nehéz volt, a végén éppen csak lemaradtunk a legjobb csoportharmadik helyről, de aztán a csapat a pótselejtezőn bizonyította, hogy helye van a kontinensviadalon” — mondta a budapesti találkozó első találatát szerző Priskin.

A találkozót követően a magyar játékosok még hosszú percekig ünnepeltek együtt a közönséggel, majd a szövetségi kapitány Bernd Storcknak is „kijutott”, a német szakember ugyanis a levegő dobálva éltették.

Magyarország a 21. csapat amely kvalifikálta magát a jövő évi kontinenstornára. További három csapat neve kedd estig fog kiderülni, amikor lejátsszák a többi három pótselejtező visszavágóját is.

Az Eb csoportbeosztásának a sorsolását december 12-én, 19 órakor rendezik Párizsban.

Eb-pótselejtező, visszavágó: Magyarország – Norvégia 2–1 (Priskin 14. perc, Henriksen 83. – öngól, illetve Henriksen 87.). Továbbjutott: Magyarország kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel.