Szatmárnémeti

Magyarázzák a bizonyítványukat

2013.11.22 - 16:13

A Megyei Tanács vezetősége a bikszádi kolostor körüli incidens kapcsán kihangsúlyozta, egyetlen egyházzal sincs bajuk, csupán a Megyei Tanács vagyonát próbálják megvédeni jogi úton.

 

A Szatmár Megyei Tanács vezetősége tegnap sajtótájékoztató keretében igyekezett tisztázni a bikszádi kolostor körüli bonyodalmakat. Amint arról korábban beszámoltunk, a Nagybányai Román Görögkatolikus Püspökség visszakapott Bikszádon olyan ingatlanokat, melyekben jelenleg egy ortodox kolostor működik. A végrehajtók november elsején kellett volna gyakorlatba ültessék a Craiovai Ítélőtábla 341/25.10.2011-es határozatát, illetve a 2011/180-as számú ítéletet, melyet a Mehedinţi-i Törvényszék hozott a 6184/83/2010-as számú ügyben. A visszaszolgáltatást november 7-én akarták végrehajtani, ám a Szatmár Megyei Tanács jogi osztályának közbelépésével az Avasfelsőfalui Bíróság az 1607/2013-as határozattal felfüggesztette a végrehajtási ítéletet. Adrian Ştef, a Megyei Tanács elnöke elmondta, november 7-ig vártak arra, hogy valaki őket is értesítse a jogi lépésekről, mivel egy 2002-ben született kormányhatározat alapján a Szatmár Megyei Tanács tulajdonában 1280 négyzetméter terület van abból a több mint tízezer négyzetméternyi területből, melyet a görögkatolikusok visszakaptak. Mivel a jogi osztály csak november hetedikén jutott hozzá a periratokhoz, a fellebbezést is csak ezen a napon nyújthatták be, fogalmazott Mândruț Marius Vasile, a Megyei Tanács jogi osztályának vezetője, aki azt is elmondta, a Megyei Tanács csak az 1280 négyzetméternyi terület visszaszolgáltatását óvta meg, nem az egész területét. A következőkben a bírósági pertől várják, hogy tisztázódjanak a bikszádi kolostor tulajdonjogi viszonyai. Az első tárgyalás november 25-én lenne esedékes, azonban feltételezhetően a görögkatolikusok kérni fogják a tárgyalás áthelyezését más városba. A tegnapi sajtótájékoztatón Adrian Ştef, illetve a Megyei Tanács két alelnöke, Riedl Rudolf és Mircea Govor kihangsúlyozták, hogy ők csak a Megyei Tanács tulajdonát védték meg a törvény előírásainak megfelelően, s többször is elmondták, hogy egyetlen egyházzal, felekezettel sincs problémájuk, mindössze a közvagyonra vigyáznak.