Sport

Magyarázkodik a VSK „vezetősége”

2015.11.24 - 18:29

Egy sajtóközleményben reagált a Szatmárnémeti VSK vezetőségre azokra a „vádakra”, amelyeket Magyar Lóránd, a helyi önkormányzat sportbizottságának az elnöke, a tanács RMDSZ-es testületi tagja mondott el egy sajtótájékoztatón.

Mint arról beszámoltunk, a tanácsos sérelmezte az indokolatlanul megemelt személyzeti létszámot, a klub stratégia nélküli pénzköltését és az eredménytelenséget. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy párbajtőrvívás az egyetlen szakosztály, amely érdembeli eredményeket tud felmutatni.

A késő délután küldött VSK-közleményből kiderül, hogy elnökkel együtt kilenc alkalmazottja van a klubnak, ebből 4 személy lát el adminisztrációs feladatokat (az állítják, hogy 2012-ben 3 személy látta el ezt a feladatot).

A VSK-nak jelenleg 11 támogatott szakosztálya van, ahol 11 edző és 60 sportolót foglalkoztatnak. Eredményként említik a férfi kézilabdacsapata másodosztályos második helyét, szerintünk eséllyel pályáznak Nemzeti Ligás feljutásra. Továbbá említik a párbajtőrvívók eredményeit, ugyanakkor két, kettős igazolású cselgáncsozó egyéni bajnoki aranyérmét, két cselgáncs Európa Kupán szerzett bronzérmet, illetve a cselgáncs csapatbajnoki bronzérmet emelték ki. A tekézők egy ezüst– és két bronzérmet hoztak korosztályos bajnokságokról. A karate szakosztály eredményeit is felsorolják, viszont ebben az esetben nem pontosítják, hogy mely föderáció rendezte a világbajnokságot, ugyanis Romániában a sportminisztérium a Karate Világszövetség (WKF) égisze alatt rendezett versenyek eredményeit pontozza.

Magyar sérelmezte azt is, hogy Valeriu Neagu, volt klubelnök három éven keresztül mellőzte az igazgatótanácsot és önkényes döntéseket hozott. A VSK közleményében azt írja, hogy a jelenlegi klubvezetés kitűzött célja, hogy együttműködjön az igazgatótanáccsal és a helyi tanáccsal is.

A közleményt viszont nem írja alá senki, Barla Béla sajtószóvívó e-mailcíméről érkezett. Valaki a klub vezetőségének a nevében ír, de nem tudjuk, hogy a fentebbiek valóban tükrözik-e Claudiu Ștefănescu klubelnök véleményét, vagy csak a szóvivő „partizán akciója” volt a közlemény megfogalmazása.