Ismét választások következnek, ismét kezd kiéleződni a politikai harc. Tíz–húsz évvel ezelőtt még csak a pártok közötti harcok dúltak igazán, ma már a párton belüli harc is egyre ádázabb, és áldozatokat is hoz magával. Pedig minden ember azért akar politikus lenni — legalábbis ezt mondja —, hogy választóinak érdekeit képviselje. Sokat akar a politikus, bár a tanulást nem mindenik szereti, pedig a tudás az igazi hatalom. A tudás által az ember nem valamiféle külső, látványos hatalom birtokosa lesz, igaz, aki tudja a dolgok lényegét, erre nem is pályázik. Minél többet tud, annál kevésbé lesz idegen a világban, és annál kevésbé tudja a világ átejteni. Abban a világban, ahol most élünk, ahol egyre nehezebb a megélhetés, és ahol annyiféle hatás ér, ott nagyon meg kell dolgozni azért, hogy el tudjuk érni a másik embernek a lelkét. Vajon gondolnak-e a politikusok arra, hogy nekik van egy magasabb küldetésük, amivel a választók megbízták őket? Olyan értékeket kell nekik ebből a világból felmutatni, amely a bármikor érkező elmúlás pillanatával együtt nem enyészik el. Van, ami túlél egy-egy mandátumot, van, ami túléli a politikust. Semmi, amit elkövet, meg nem semmisíthető, amit elhibáz, az jóvátehetetlen. Amit létrehoz, azt el kell viselni. A szégyent, a tehetetlenséget. Visszafelé nincs feloldozás. A magyar politikus vállára még nagyobb teher nehezedik. Emiatt van az, hogy nem engedhető meg a belső harc. Egy gépezet csak úgy működik, ha egész. Nem elég a kilencven százalék, a kilencvennyolc sem elég. Nem hiányozhat egyetlen alkatrész sem, mert ez a gépezet csak akkor működik, ha egész. A magyar politikusnak nem lehetnek egyéni érdekei, csak addig, amíg az megegyezik a közösségi érdekekkel. A magyar politikus csak azért, hogy megmaradjon a politikai palettán, vagy megtartson bizonyos funkciókat, nem kacsingathat más pártok felé, nem szolgálhat ki idegen érdekeket. A magyar politikusnak csak magyar érdekei lehetnek, olyanok, amelyek a magyar közösség érdekeit szolgálják. A magyar történelemben Géza fejedelemtől kezdve hagyományai voltak annak, hogy az uralkodók idegen népek közül választottak feleséget, de ez sohasem vezetett jóra. Amikor Bánk bán felesége a merániaiakkal sanyargatta a magyar népet, Bánk fájdalommal telve, de kimondta, hogy: „Előbb mint sem magyar hazánk —/ előbb esett el méltán a királyné!”

Elek György