Sport

Magyar nyelven a fociedzések a Dribli EGyK-nál

2014.09.05 - 05:31

A hetekben nyit majd Szatmár megyében is a Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub, ahol a tömegsportot és a versenysportot egyaránt fontosnak tartják. Nagykárolyban Fodor Attila lesz az edző.

Szeptember második felében, illetve október elején kezdi meg tevékenységét Szatmár megyében a Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klub, 2011-ben alakult utánpótlás nevelő egyesület. Könczei Soma klubelnök lapunknak elmondta: „Több mint 120 gyerek játszik velünk hetente, az óvoda középső csoportjától, négy és fél évtől 12 éves korig – különböző korcsoportokban. Kolozsvár mellett Magyarlónán, Bánffyhunyadon és Kalotaszentkirályon működnek csoportjaink, de további bővüléseket is tervezünk, így most Szatmár megyében is. A Dribli az első olyan futballklub a Székelyföldön kívül, ahol kimondottan magyar nyelven folyik az oktatás, edzés.”

Elsőként Nagykárolyban indulnak a korosztályos csoportok, Fodor Attila, D–licenszes edző vezetésével. Ide várják a környékbeli gyerekeket is, de hamarosan Szatmárnémetibe is nyitni fog a Dribli EGyK.

Könczei Soma hangsúlyozta, az egyesület elsősorban tömegsporttal foglalkozik, bárki csatlakozhat. „A klub célja, hogy minél több gyereknek – lányoknak és fiúknak egyaránt – biztosítson lehetőséget, az állandó és szervezett mozgáshoz, az egészséges életmód kialakításához, mivel sajnos egyre kevesebben mozognak. A legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és sikerélményekben legyen részük. Az edzéseket úgy építjük fel, hogy a gyerek ezt észre se vegye, mindezt játéknak fogja fel. Az elmúlt években sikerült közösséget is formálni, ahol a »driblis« gyerekek családjaikkal együtt közös programokban vesznek részt, legyen az sport vagy egyéb tevékenység, így a kicsitől a nagyig, a Családi napok során, egy közösségépítő folyamatban vesznek részt” – tette hozzá a klubelnök, aki Magyarország egyik legnagyobb utánpótlásnevelő egyesületénél, a BBFC-nél dolgozott Somodi László, az MTK másodedzője mellett. „Tőle nagyon sokat lehetett tanulni” – mondta Könczei Soma, aki 2011-ben, hazaköltözve Kolozsvárra, megalakította a Dribli EgyK-t: „Az egyesületnek kettős célja van, a tömegsport mellett a versenysportot is fontosnak tarjuk, ezért jött létre 2012-ben Kolozsváron a Dribli FC, a Dribli EGyK első csapata, amely ma a korosztályos bajnokságban szerepel. Idén kötöttük meg a megállapodást a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, illetve a Székely Labdarúgó Akadémiával, így életpálya modellt tudunk kínálni a gyerekeknek, felnőtt korukra profi labdarúgókká válhatnak”

Könczei Soma ugyanakkor azért tartja fontosnak a tömegsportot, ugyanis ezáltal több gyereket tudnak sportolásra ösztönözni. „A legtöbb klub előválogatást tart, és aki nem felel meg mehet amerre lát. Ezzel két probléma van, egyrészt nagyon kevés gyerek mozog, ezért nem helyes, ha valaki jelentkezik mozgásra és elutasítjuk. Másrészt a gyerekek nem egyformán fejlődnek. Nálunk a gyerekek kapnak egy komoly képzést, melynek köszönhetően később is bekapcsolódhatnak a versenysportba.”

„Szeretnénk a Dribli Erdéyli Gyerekfoci Klubot minél több településre eljuttatni, megismertetni az emberekkel, hogy rávegyük a gyerekeket a mozgásra, a sportra, hogy sikeres, magabiztos, egészséges felnőttekké váljanak. Másrészt szeretnénk ha a jövőben ismét lenne olyan magyar labdarúgó, akinek a mezét szerte a világban hordják a gyerekek” – zárta mondanivalóját a klubelnök.

Elérhetőség

A Dribli Erdéyli Gyerekfoci Klubnak már megalakították a szatmári internetes elérhetőségét is, elérhető a facebook.com/dribli.szatmar oldalon. A klub weoldalának a címe: dribli.ro. Bővebb felvilágosítás kapható a Fodor Attila edzőtől a 0752–906642-es telefonszámon.

Fotó: facebook.com/dribli