Programajánló

Magyar néptánc és könnyűzene Erdőd Napján

2014.08.12 - 10:34

Augusztus 15-én, pénteken szervezik meg Erdőd Napját, mely 12 órakor a fúvósok és a mazsorettek felvonulásával kezdődik, majd 13 órától hivatalosan is megnyitják a városnapi rendezvénysorozatot, amely éjfélkor tűzijátékkal zárul. Közben számos szórakoztató program közül választhatnak az érdeklődők, így lesz népzene, néptánc, humor, könnyűzene és divatbemutató. Ami a magyar érdekeltségű műsorokat illeti, először 15.30-tól tízperces közös német és magyar néptánc lesz, majd 16 és 16.30 között két magyarországi testvértelepülés, Napkor és Szakoly néptáncosai, valamint a Bihar megyei Érmihályfalváról érkező Nyíló Akác együttes mutatja be programját. Ezt követően Horváth Ignác cigányzenével szórakoztatja a közönséget, majd a program szerint 20.20-től lép színpadra 40 perces könnyűzenei műsorával a sepsiszentgyörgyi származású Dancs Annamari, aki négy éve tagja a Budapesti Operettszínháznak is.