Vidék

Magyar Megmaradás Házát építenek Mezőteremen

Nemes célt tűzött maga elé Mezőterem maroknyi református gyülekezete (Fotók: Nagykárolyi Református Egyházmegye)
2022.10.18 - 09:12
Mezőteremen szervezték meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének őszi konferenciáját. Az eseményen dr. Visky S. Béla teológiai tanár bemutatta a Megtartó ismeret című könyvét, dr. Geréb Miklós lelkipásztor pedig ismertette a Mezőteremi Magyar Megmaradás Háza építésének jelenlegi állapotát.

Az egyházmegye minden szegletéről érkeztek presbiterek a verőfényes őszi délelőttön megtartott konferenciára, amelynek ezúttal az alig 25 lelket számláló mezőteremi református közösség volt a házigazdája. 
A település történetében korábban aligha volt hasonló rendezvény, hiszen az 1777-ben megszűnt és 1996-ban újraalakult református gyülekezet az utóbbi években kezdett egyre jobban betagolódni az egyházmegye vérkeringésébe. Éppen ezért mind számukra, mind pedig a többi gyülekezet presbiterei számára kiemelkedő volt ez a nap.
A művelődési házban megtartott esemény Tolnay István esperes igehirdetésével kezdődött, aki az 1Pt 5,7 igeszakasz alapján prédikált. Az igemagyarázat a gondokról és az azokhoz való hozzáállásról szólt. Emlékeztetett arra, hogy számos egyéni és társadalmi problémával kell szembenéznie az emberiségnek, amelyekkel egyedül nem tud megküzdeni. Ezektől a terhektől csak úgy szabadulhat meg, ha átadja azokat Istennek.

Könyvbemutató

Dr. Visky S. Béla, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet professzora könyvbemutatójában rávilágított arra, hogy a megtartó ismeret nem más, mint a Megtartó ismerete. Erről szól könyve, amely presbiterek, gyülekezeti tagok és minden érdeklődő számára szól, és mai kérdéseket dolgoz fel a református egyház tanításával összhangban. Ismertette a könyv keletkezésének hátterét, hiánypótló szerepét, szerkezeti felépítését és betekintést nyújtott annak tartalmába.
A konferencia résztvevőit köszöntötte Almási Csaba, a Nagykárolyi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke, aki örömmel nyugtázta, hogy Isten dicsőségére megszervezhették ezt az eseményt, amelyre tulajdonképpen már két évvel ezelőtt szerettek volna sort keríteni. Előrevetítette: jövő év tavaszán újra szeretné, ha megszervezésre kerülne a presbiterek találkozója.
Tóth András, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének elnöksége nevében köszöntötte a résztvevőket a 2Pt 1,10 igeverssel. Arra kérte a presbitereket, hogy mindannyian szolgálják Istent teljes szívvel, hittel és meggyőződéssel, és igyekezzenek jó példával szolgálni mások előtt.

hirek/2022/oktober/mezoterem-4.jpg

Szalay Csaba nemrégiben megválasztott egyházmegyei főgondnok elmondta, hogy a közeljövőben szeretné jobban megismerni az egyházmegye életét. Ehhez elengedhetetlennek tartja azt, hogy részt vegyen minden olyan jellegű eseményen, mint ez a mostani volt. Ezek mellett szeretne eljutni minden egyes gyülekezetbe, ahol megismerheti a közösségek gondjait, eredményeit, örömeit. A presbiteri munkáról megemlítette, hogy minden gyülekezetben nehéz olyan embert találni, aki energiát, időt, munkát vagy akár anyagi áldozatot ajánl fel az egyházközség gyarapítására vagy éppen fennmaradására. Éppen ezért felhívta a figyelmet a presbiterek által elvégzett munka fontosságára. Ehhez az áldozatvállaláshoz bátorságot, sok erőt, bölcsességet és kitartást kívánt.

Gyülekezeti ház épül

Dr. Geréb Miklós bemutatta a M3H projektet. Beszámolt arról, hogy gyülekezeti ház építéséhez fogott a maroknyi református közösség Mezőteremen. Eddig önerőből, adományokból, a magyarországi Pusztafalu testvértelepülés, a helyi polgármesteri hivatal és a bukaresti vallásügyi államtitkárság támogatásával valósultak meg a munkálatok. Még további 300.000 lejre van szükség ahhoz, hogy „pirosban” elkészüljön és tető alá kerüljön az imádság háza. Ehhez továbbra is pályázni fognak, de nagy szeretettel fogadják mindazok adományait is, akik anyagilag támogatni szeretnék ezt a nemes ügyet.
A presbiterek találkozójának napirendi pontja között szerepelt a Presbiteri Szolgálatért díjazottjának megnevesítése. Erre a díjra három személyt jelöltek: Varga Sándort, Csobi Mihályt és Zsoldos Ferencet. Végül úgy döntöttek, hogy ez alkalommal Varga Sándort, a Berei Református Egyházközség főgondnokát javasolják a díjra.

Meglepetésként kulturális műsor

Igazi különlegességnek számított a programba utólag betűzött meglepetés: a mezőteremi néptánccsoport tagjai táncot mutattak be, ezzel kedveskedve a községbe érkezett vendégeknek. A Presbiteri Szövetség vezetősége a konferencián összegyűlt perselypénzt, 2400 lejt a Megmaradás Háza támogatására ajánlott fel. A gyülekezet vezetősége ezúton is megköszöni minden résztvevőnek az adományt. Az esemény szeretetvendégséggel ért véget, melynek során a helyi asszonyok szorgalmának köszönhetően finom falatokat fogyaszthattak el a lelkipásztorok és presbiterek.

Hírszerkesztő

hirek/2022/oktober/mezoterem-2.jpg

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Gazdáktól rászorulóknak – hogy mindenkinek jusson kenyér a mindennapokban

Mezőteremen tartották vasárnap a Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget.
Vidék

Mezőteremen tartják az V. Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget

A rendezvény 10 órakor szentmisével kezdődik a mezőteremi Szentkereszt római katolikus templomban
Mezőterem

Több fronton dolgoznak Mezőteremen

Mezőgazdasági utak kövezése, szennyvízhálózat-bővítés és komposztálótelep létrehozása szerepel jelenleg a mezőteremi önkormányzat prioritáslistáján.