Sport

Magyar kudarc, román remények a svédországi Eb-nyitányon

2016.12.06 - 07:57

A sérülésektől megtizedelt magyar női kézilabda-válogatott öt gólos vereséget szenvedett el Malmöben a jelentősen szerényebb képességű Csehországtól, míg a fiatalított kerettel felálló románok a világ- és Európa-bajnok norvégoktól kettővel kaptak ki.

A magyar és a román női kézilabda-válogatott is megkezdte szereplését a svédországi Európa-bajnokságon: Magyarország nem várt vereséget szenvedett Csehországtól, míg a trikolórok a címvédő norvégoktól kaptak ki.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttesének első mérkőzésén Szucsánszki Zita orrtörés miatt nem léphetett pályára. Az előjelek ezzel együtt biztatóak voltak, ugyanis a magyarok eddig mind a 14 mérkőzésüket megnyerték a csehek ellen, akik ráadásul a két évvel ezelőtti kontinentális tornát ki is hagyták. Viszont hétfőn cseh gólokkal indult a meccs, a túloldalon pedig a kapuban Lucie Satrapova az első négy lövésből hármat hárított. Egy gól különbségre sikerült felzárkózni (8–7), de a csehek hamar visszaállították a három gólos fort, amit szünetig tartani is tudtak (13–10).

A magyar válogatottat — amely 6. volt az előző, magyar-horvát közös rendezésű Eb-n — szinte kicserélték a második félidőre: sorozatban négy találatot szerzett, így fordított. Újabb megtorpanás következett, egy kettős emberelőnyt nem sikerült gólra váltani, sőt a négy emberrel támadó ellenfél volt eredményes. Több magyar helyzet is kimaradt, miközben a csehek hatékonyan dobtak, és az 52. percben ismét három góllal vezettek (22–19). A felzárkózást a kapus nélküli, hétemberes támadások sem hozták meg, a hajrára pedig kissé szétesett a csapat, az utolsó néhány perc már egyértelműen az ellenfélé volt.

„Stresszes, bizonytalan és időnként passzív volt a csapat, a kihagyott helyzeteket pedig megbüntették a csehek. Az én felelősségem ez a vereség, most előre kell lépni, és meg kell nyerni a következő két meccsünket” — jelentette ki Kim Rasmussen.

A románok Ambros Martin szövetségi kapitány vezetésével egy megfiatalított kerettel utaztak az Eb-re, de a címvédő norvég válogatottban is sok volt a fiatal játékos. Így egy kiegyenlített meccset játszott a két csapat: a kezdés a románoké volt, akik 3–2-re vezettek, majd a norvégok gyors ellentámadásokkal egyenlítettek és átvették az irányítást is. Öt perccel a szünet előtt négy gól volt a két csapat között a norvégok javára (13–9), de a trikolórok felzárkóztak, így két gólos különbséggel mehetett pihenőre a világ- és Európa-bajnok Norvégia. Fordulás után már nem sikerült átvenniük a vezetést a román lányoknak, de a minimális hátrányt tartani tudták a végéig, így bizakodva várhatják a folytatás.

„Apró teljesítménybeli különbségek döntöttek ma a norvégok javára. Mi többet kell játsszunk ebben a felállásban, együtt, hogy jöjjenek a várt eredmények. Ma ezt láttuk, hogy szép jövő áll a román női kézilabda-válogatott előtt. Ez még csak a kezdet, és azt sem szabad felejteni, hogy kikkel álltunk ma szembe” — nyilatkozta Ambros Martin.

A magyar és a román csapat is szerdán folytatja az Eb-szereplést. A magyarok Dániával küzdenek Malmöben, míg a Románia – Oroszország találkozót Helsinborgban játsszák.

Női kézilabda Európa-bajnokság, Svédország, 1. forduló

C-csoport: Dánia – Montenegró 22–21 (14–11), Csehország – Magyarország 27–22 (13–10). A mai program: Csehország – Montenegró, Dánia – Magyarország (21.45 óra, M2, TVR HD).

D-csoport: Norvégia – Románia 23–21 (13–11), Oroszország – Horvátország 32–26 (16–13). Mai program: Románia – Oroszország (19.30 óra, TVR HD, TVR 2 magyar Sport 2), Horvátország – Norvégia.