A magyar labdarúgó-válogatott Azerbajdzsánban aratott 3–1-es sikerével csoportja élére ugrott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Marco Rossi szövetségi kapitány legényei közül Willi Orbán az első és a második félidő első negyed órájában is betalált, így Mahir Madatov találata csak szépítésre volt elég a hazai együttesnek. Ennek azonban mindössze egy percig örülhettek az azeriek, mert az újonc Holman Dávid góllal mutatkozott be a válogatottban, és a 71. percben beállította a végeredményt. A hajrában a legnagyobb izgalmat az okozta, hogy Marco Rossit a holland játékvezető a 87. percben felküldte a lelátóra, gól azonban már nem született, a magyarok pedig megérdemelten vitték el a három pontot a bakui Bakcell Arénából.
Az E-csoportban így most a magyaroknak és a világbajnoki ezüstérmes horvátoknak hat pontjuk van, de az egymás elleni összevetésben a márciusi budapesti győzelmük miatt a magyarok állnak jobban.
A magyarok hatodszor találkoztak az azeriekkel, mérlegük pedig hibátlan maradt a mostani sikerrel. Egy rossz sorozatot is lezártak, ugyanis legutóbb majdnem három éve, 2016 októberében győztek idegenben.
Az F-csoportban a végig jobban játszó Norvégia hiába vezetett már két góllal a péntek esti meccsen, Románia innen is fel tudott állni, s végül ponttal távozott. A vendégek Claudiu Keserü duplájával mentették döntetlenre a találkozót, a rutinos támadó a 90+2. percben szerezte a második gólját.
Azonban erről a mérkőzésről azért fognak még később is beszélni, mert a román ultrák perceken keresztül idegengyűlölő üzeneteket skandáltak. A gsp.ro helyszíni tudósítása szerint a szurkolók a mérkőzés első félidejében nyilvánultak így meg, és magatartásuk összefügg az úzvölgyi incidensekkel. A portál azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az ultrák így a román válogatottnak ártanak. Az európai szövetség (UEFA) ugyanis már korábban is büntette a Román Labdarúgó-szövetséget a román szurkolók xenofób magatartása miatt. Mivel már „visszaesők”, a szankció is súlyos lehet: a trikolórok kénytelenek lesznek nézők nélkül játszani a következő hazai mérkőzésükön.
Eb-selejtező
E-csoport, 3. játéknap
Horvátország – Wales 2–1 (J. Lawrence 17. perc – öngól, Perisic 48., illetve Brooks 77.)
Azerbajdzsán – Magyarország 1–3 (Madatov 69., illetve Orbán 18., 53., Holman 71.).
1
Magyarország
3
2
0
1
5–4
6
2
Horvátország
3
2
0
1
5–4
6
3
Szlovákia
2
1
0
1
2–1
3
4
Wales
2
1
0
1
2–2
3
5
Azerbajdzsán
2
0
0
2
2–5
0
F-csoport, 3. játéknap
Feröer-szigetek – Spanyolország 1–4 (K. Olsen 30. perc, illetve Sergio Ramos 6., Jesús Navas 19., Gestsson 34. – öngól, Gaya 71.)
Norvégia – Románia 2–2 (Elyounoussi 56., Ödegaard 70., illetve Keserü 77., 90+2.), Svédország – Málta 3–0 (Quaison 2., Claesson 50., Isak 81.).
1
Spanyolország
3
3
0
0
8–2
9
2
Svédország
3
2
1
0
8–4
7
3
Románia
3
1
1
1
7–5
4
4
Málta
3
1
0
2
2–6
3
5
Norvégia
3
0
2
1
6–7
2
6
Feröer
3
0
0
3
3–10
0
Fotó: MTI