Sport

Magyar bajnok lett Gyenes Mani

2016.09.05 - 15:37

Románia és Magyarország legjobb enduros motorversenyzője, Gyenes Mani október első hét napján rajthoz áll a tereprali–világbajnokságon, Marokkóban, ahol 2009-ben kategóriagyőztes lett.

Gyenes „Mani” Emánuel az első motoros versenyző, aki két országban is elhódította a bajnoki címet: az enduro nyolcszoros román bajnoka idén a szakág magyarországi aranyérmét is elhódította.

Idén egyébként a magyar szövetség a román és a szlovák föderációkkal együtt szervezett egy nyílt nemzetközi pontvadászatot, így a verseny színvonala jelentősen megnőtt. Az Arad megyei Borossebesen debütált a Magyarország nyílt nemzetközi bajnokság, majd három magyarországi forduló után ezen a hétvégén a Kassa szomszédságában levő Gölnicbányán (Gelnica) zajlott a bajnokavató megmérettetés. 235 motoros jött el a versenyre, közülük csak a hazaiak kedvence, Bohuslav Radek volt gyorsabb. A szlováknak ez sem volt elég, hogy átvegye vezetést az összetett táblázatban a Gölnicbányán második Manitól, így a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team motorosa bajnoki címet szerzett a profik E3-as géposztályában.

„Nagyon jól meg volt szervezve ez a verseny, felért egy világbajnoksággal. A mért szakasz egy része ráadásul ismerős volt a számomra, hiszen ott zajlott tavaly az International Six Days Enduro egyik futama. Nagyon jól éreztem itt magam, és nagyon örülök annak, hogy megnyertem a bajnokságot” — nyilatkozta lapunknak Mani, aki első helyen áll az endurokrossz magyar bajnokság összetett táblázatában is. „Remélem sikerül behúzni az endurokrosszt is. Tavaly is első voltam az utolsó fordulóig, és a záráskor vesztettem el az első helyet. Ezen a hétvégén Visontán rendezik a negyedik fordulót, ezután még lesz két futam. Szoros lesz a verseny” — tette hozzá a szakág hétszeres romániai győztese, aki 2015-ben ezüstérmet szerzett a magyar bajnokságban.

Manira egyébként sűrű program vár, hiszen a visontai futam után készülhet a tereprali–világbajbajnoki futamra, amely október 1–7. között zajlik Marokkóban. Az északnyugat-afrikai országban zajló versenyről kellemes emlékei vannak Maninak, hiszen 2009-ben itt nyerte meg a +450 köbcentisek versenyét. „Ez egy remek alkalom lesz edzeni a Dakar-ralira. A körülmények hasonlóak. A tavalyi motorommal megyek Marokkóba, hiszen a Dakaron is ezzel állok majd rajthoz. Itt tesztelünk majd néhány beállítást, majd hazahozzuk a gépet, szétszedjük és a szerelőkkel előkészítjük a Dakarra” — mondta az ország legjobb motoros versenyzője, aki Románia színeiben indul az október 11-én rajtoló idei ISDE-n, Spanyolországban. Mivel a román szövetség (FRM) nem indít csapatot, ezért Mani az egyéni versenyben lesz érintett.

Mint ismeretes, a szatmári motoros a hónap elején megorrolt a FRM-re, mivel amatőr módon szervezte meg a kolozsvári enduro bajnoki futamot. Panaszára mindmáig nem kapott választ, Mani pedig úgy döntött, idén idehaza már nem áll rajthoz a FRM által szervezett megmérettetéseken.