Sport

Magos: „Bevált felkészülési programokat vettem alapul”

2016.09.23 - 18:22

Új megvilágításba került a karate, miután bejelentették, hogy 2020-ban már a nyári olimpiai program része lesz a sportág. A Szatmár Megyei Karate Egyesületnél ezért már most megkezdték a munkát, hogy sportolókat készítsenek fel a pontszerző versenyekre.

Újabb premierre készül a Szatmár Megyei Karate Egyesület (AJK) azáltal, hogy megyei előválogatót rendez a tagegyesületek korosztályos sportolóinak, hogy ezáltal anyagi finanszírozást is nyújthassanak nekik a kellő felkészülésre. Gyakorlatilag, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság augusztusban bejelentette, hogy a Karate Világszövetséget (WKF) is befogadja a tagjai közé és a karatét is felveszik az olimpiai sportágak közé a 2020-as tokiói nyári játékokon, Szatmár megyében az AJK jelentős munkába kezdett. Magánvállalkozók álltak az egyesület mellé, és ezáltal egy stratégián is el kezdtek dolgozni, miként készíthetik fel a sportolókat, hogy reális esélyekkel pályázhassanak olimpiai kvótáért.

Az előválogató hétfőn lesz 17 órától a szatmárnémeti Doamna Stanca Főgimnázium sporttermében. A haladók közül kiválogatják azokat, akik együtt készülhetnek majd a közelgő fekete övvizsgára. A kisebbek közül pedig nevesítik a megyei korosztályos válogatottak tagjait. Mindebben segítséget nyújt majd a Román Karate-szövetség (FRK) sportigazgatója, Adrian Ghinea (7. Dan karate, 3. Dan jiu jitsu), aki egy rövid tanfolyamot is tart a szatmári sportolóknak.

Többek között erről beszélgettünk Magos Róberttel, az AJK elnökével, aki egyben a Szatmárnémeti Samuraiul SK 6. Danos karatemestere is.

— A karatét többnyire egy életstílusnak, harcművészetnek ismerték az emberek, de most már olimpiai sportág szintre emelték. Ezt a helyzetet hogyan kezeli ön, mint edző.

— Valóban, a karaténak mára két oldalát különíthetjük el. Többségében már sportként űzik a karatét, de ugyanakkor megőrizte a nevelői oldalát is, és ezért különbözik a harcművészet más sportágtól. Mindkettő nagyon fontos, ezért mindkét oldalát gyakorolni kell. Az edzéseken fegyelemre, a félelem legyőzésére, a testünk megismerésére, önfegyelemre, ugyanakkor tisztességre, méltóságra, bajtársiasságra, egymás tiszteletére és őszinteségre tanítjuk a karatékáinkat.

— Mennyit edz egy karatéka?

— Én a Samuraiul SK programját tudom mondani, ahol a versenyzők heti öt edzésen vesznek részt, de a kezdők is hetente kétszer jönnek edzésre. Én egy jól kigondolt és szigorú edzésprogramot követek, amelyet nem én találtam ki. Neves karatemesterek, világ- és Európa-bajnok sportolók bevált felkészülési programját vettem alapul. De az AJK többi tagegyesületénél is nagyon jó munkát végeznek az edzők, ezért a szülőknek, akik karate-edzésekre akarják vinni a gyerekeiket, bátran tudom ajánlani a klubjainkat. Magas szinten dolgozunk és egy olyan szövetségnek vagyunk a tagjai, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elismer. Buzdítani akarom a szülőket arra, hogy engedjék sportolni a gyerekeket, mert az ő egészségük a legfontosabb.

— Most, hogy a karate olimpiai sportág lett, ezért az eredmények mindennél fontosabbá váltak. Ilyen tekintetben mi a helyzet Samuraiul SK-nál?

— Az első félév eredményeit nézve elégedett vagyok a sportolóim teljesítményével, hiszen az országos bajnokságon, amelyet itt, Szatmárnémetiben rendezhettünk meg, 48 érmet szereztünk, amely remek teljesítménynek számít. De nem állunk meg itt, hiszen egy rangos nagyváradi tanfolyamra is elutazunk, amelyet Adrian Ghinea fog vezetni. Ezután a bihariak által rendezett tornán, a Prosper Kupán is ott leszünk, de elutazunk Miskolcra, az Avas Kupára, majd következik Olaszországban az Európa-bajnokság.

— Adrian Ghinea neve most, az interjú során is többször felmerült. A szövetség sportigazgatója egy év leforgása alatt harmadik alkalommal tesz látogatást Szatmárnémetiben. Nem sok szatmári klub dicsekedhet azzal, hogy rövid idő alatt ennyiszer hozott a városba szakági szövetségi vezetőt Bukarestből. Ez mindenképpen kecsegtető az AJK-nak is.

— A jó kapcsolat mellett arra is szükség volt, hogy bebizonyítsuk, jó házigazdái tudunk lenni egy országos bajnokságnak. A májusban rendezett torna szervezésében nagyon nagy segítséget nyújtottak az AJK-tagegyesületek edzői, Anzik Arnold, Nyesti Csaba és Filer Ivan, illetve a AJK marketingigazgatója is, dr. Kovács Ottó. Nem győzőm megköszönni segítségüket, hiszen együtt egy nagyon magas színvonalú versenyt tudtunk rendezni Szatmáron, ahonnan mindenki elégedetten távozott.

Pesek Attila