Sport

Magabiztos győzelemmel jutott tovább a Fradi és a Botoşani

2015.07.10 - 06:09

Nem csonkult az európai kupasorozatokban a román csapatok mezőnye, viszont a magyar klubok közül kiesett a labdarúgó Európa Ligából az MTK Budapest.

A Hungária körúti alakulatnak nehéz dolga volt, hiszen a hazai 0–0 után Újvidéken kellett volna győznie vagy döntetlent elérni a Vojvodina otthonában. László Csaba vezetőedző akarata teljesült, hiszen a legénysége az első perctől nekiesett a szerb ellenfelének és Strestík révén a 3. percben már vezetést szereztek. Az öröm viszont nem tartott sokáig, hiszen a vajdaságiak a szünetig fordítottak, majd a második félidő első perceiben eldöntötték a meccset.

A Debreceni VSC is továbbjutott, habár Kondás Elemér vezetőedző legénysége elkönnyelműsködte a montenegrói Sutjeska Niksic elleni idegenbeli visszavágót. A hazai 3–0 után a hajdúságiak remekül rombolták csütörtökön az ellenfél bárminemű támadási kísérletét, de az unalmas első félidő után igen feszült lett a hangulat a második negyvenöt percben. Maszato gólja lendületbe hozta a montenegróiakat, a Debrecen pedig teljesen „belealudt” a mérkőzésbe. Szűk tíz perccel a vége előtt teljesen nyílttá vált az összecsapás, mivel a Niksic büntetővel növelte előnyét. A magyar csapatnak így egészen az utolsó pillanatokig izgulnia kellett, végül sikerült kivívnia a továbbjutást.

Viszont a Ferencvárosnak talán csak a kezdő sípszóig lehetett oka az izgulásra, hiszen Thomas Doll csapata végül diadalmenetben jutott be az EL 2. fordulójába. A hollandiai 1–1 után zárt kapuk mögött rendezték meg a Fradi – Go Ahead Eagles visszavágót, és akárcsak az idegenbeli találkozón, Gera ezúttal is korán szerzett vezetést a zöld-fehéreknek. A folytatásban ezúttal viszont a Fradi maradt fölényben, és a szünetig gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutást Böde és Busai találataival. A második félidőben Lamah hagyott ki egy büntetőt, de a hajrában Harasztinak mégis sikerült négyre növelni az előnyt, a hosszabbítás utolsó percében szerzett szépségdíjas Türüc-találat pedig csak a hollandok szépítésére volt elég.

Az EL első körében egyetlen romániai alakulat volt érdekelt: az újonc FC Botoşani a hazai 1–1 ellenére bizakodva utazott Tbiliszibe, ahol a lelkes CSZKA Chinvali fogadta Leo Grozavu legénységét. A moldovai legények viszont sokkal jobban játszottak, mint odahaza, és az 5. percben Dan Roman révén a vezetést is megszerezték. Ráadásul a 37. percben a mérkőzés bolgár bírója kiállította a hazaiaktól Katcharavát, az 59. percben pedig Dan Roman kettőre növelte a Botoşani előnyét. Megjegyzést érdemel, hogy Dan Roman találata előtt a román csapattól a játékvezető kiállította Plămadát. Így is eldőlni látszott a mérkőzés, bár hat perccel később a grúzok szépíteni tudtak 11-esből. A 68. percben azonban jött Paul Batin találata, így idegenbeli győzelemmel és 4–2-es összesítéssel jutott tovább a román csapat.

A következő forduló mérkőzései július 16-án kezdődnek. A Ferencváros hazai pályán fogadja a bosnyák Zeljeznicart, a Debreceni VSC pedig idegenben kezd a lett Skonto Rigával. Idegenben játszik jövő csütörtökön a Botoşani is, a lengyel Legia Warszawa otthon játszik a második fordulóban. Csatlakozik a mezőnyhöz az Astra Giurgiu is, Marius Şumudică edző legényei a skót Inverness vendégei lesznek július 16-án. A visszavágókat egy héttel később rendezik.

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágó

FK Vojvodina – MTK Budapest 3–1 (Stanisavljevic 14. perc, Mrdakovic 40., Ivanic 51., illetve Strestík 3.); továbbjutott: a Vojvodina, 3–1-es összesítéssel.

Sutjeska Niksic – Debreceni VSC 2–0 (Maszato 53. perc, Bozovic 81. — 11-esből); továbbjutott: a Debrecen, 3–2-es összesítéssel.

Ferencváros – Go Ahead Eagles 4–1 (Gera 4. perc, Böde 20., Busai 45., Haraszti 88., illetve Türüc 90+3.); továbbjutott: a Ferencváros, 5–2-es összesítéssel.

CSZKA Chinvali – FC Botoşani 1–3 (Kilasonia 65. perc — 11-esből, illetve Dan Roman 5. perc, 59., Paul Batin 68.; piros lap: Katcharava 37. perc, illetve Plămadă 49.); továbbjutott: a Botoşani, 4–2-es összesítéssel.