Vidék

Madárszámlálás a megyében

2013.10.08 - 09:48

A Szatmár megyeiek 4 helyszínen gyűjtöttek adatokat a nemzetközi madármegfigyelési kampány keretében.

 

A kökényesdi tó partján a túri lapályon, a szokondi szarkaerdőben és a hodisai gyűjtőtónál, a majtényi halastónál, valamint a szárazberki horgásztónál ötvenöten figyelték a vadon élő madarakat szombat délelőtt — harminchárom fajt és 1573 egyedet számoltak meg.

Még vonulnak a fecskék

„Ez az eredmény nagyjából a tavalyinak megfelelő — tájékoztatta portálunkat az akció összesítését követően Fazekas Lóránd, a Román Madártani Intézet szatmárnémeti osztályának vezetője —, voltak olyan madárfajok, amelyekkel találkoznunk kellett volna, de a hűvös idő miatt már elhagyták a vidékünket, viszont ugyancsak a hűvös idő miatt olyan madarakat is láthattunk, amelyet a korábbi évek hasonló időszakában nem. Odébbálltak már a nádi énekesek, sehol nem találkoztunk poszátafélékkel, délen vannak már a rigófajok és a fülemülék is. Az északi vidékekről délre tartó madárfajokból viszont jóval többet figyelhettünk meg, legnagyobb meglepetésünkre a majtényi tónál mintegy ötszáz egyedet számláló molnár- és füstifecske-raj telepedett meg a villanyvezetékeken, Szokondnál és Kökényesdnél az ugyanezen fajokhoz tartozó negyvenöt-ötven további egyed tartott pihenőt vándorútja során.” Meglepetés volt az a két nagy őrgébics is, amelyiket a Túr bokros szakaszain fedeztek fel a madarászok szombati akciójuk során.

 

Ritka madarak Majténynál

„Sajnos, kevesebb tőkésrécével és dankasirállyal találkoztunk, mint amennyire számítottunk — számolt be Fazekas —, viszont örömmel vettünk észre a ritkán látható barkós cinegékből öt példányt is a majtényi tónál. Ugyanitt függő cinegékből is mutatkozott néhány, ezek szintén ritkábban megfigyelhető fajok a megyében, ugyanúgy, ahogy az a két kisvöcsök, amelyik szintén délre vivő útja során pihent meg a majtényi tónál.”

A szombaton tapasztaltak alapján készült nyilvántartás adatai vasárnap már eljutottak a bukaresti központba, ahonnan a romániai adatokat a londoni európai központba továbbították. Az Euro Birdwatch néven futó rendezvény — amelynek során Európán kívül már Közép-Ázsiában is az ég madarait lesik minden év október ötödikén — célja, hogy átfogó képet nyerjenek az ornitológusok az őszi madárvonulásról, illetve hogy a természet szépségeit és a madárvilág változatosságát megmutassák a nagyközönségnek.

Princz Csaba