A bajba jutott cirmosra két jó lelkű szatmári talált rá, anya és fia, akik először megpróbáltak a temetőőrtől, ismerősöktől segítséget kérni, ám mivel senkit nem lehetett elérni, illetve más nem tudott segíteni, ezért a tűzoltósághoz fordultak. A szerencsésen végződött történetről így számolt be az édesanya:
„Mindig tudtam, hogy a tűzoltók nagyon jó fejek. Tegnap pedig magam is meggyőződhettem erről. Történt, hogy Bencével kimentünk a temetőbe, ahol halk nyávogásra lett figyelmes. Egy frissen kiásott és kibetonozott sírgödörben egy cicát találtunk. Lemenni nem tudtam érte, lázas telefonálás kezdődött, Barbara már hívta is a macskamentős lányt, aki nem volt a városban, a temetőgondnok már hazament, létrás ismerős épp nem ért rá, így körülbelül egyórás telefonálgatás után nem maradt más hátra: Mona tárcsázza a 112-t, illedelmesen bemutatkozik, majd közli, hogy talált egy macskát a temetőben… egy sírban… nem kicsit groteszk helyzet… a vonal túloldalán pár pillanat néma csend.
— Értem — mondta a hölgy a vonal végén — kapcsolom a szatmári tűzoltókat.
Pár pillanat múlva már egy nagyon kedves úriember válaszol:
— Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége. Miben segíthetek?
Én ismét illedelmesen bemutatkozom, sűrű elnézéskérés mellett elismételem: helló, találtam egy macskát egy temetőben, egy sírban. Igen, él még… igen, ki kellene szedni… nem, nincs itt rajtam kívül senki más, és arra gondoltam, engem nehezebben szednének ki a gödörből, mint csóró macskát, hát nem igazán másznék le oda. A vonal túlsó végén ismét pár pillanat néma csend. Hallom, ahogyan próbál nem nevetni az ügyfélszolgálatos úriember…
— Értem, hölgyem, küldöm a csapatot!
Alig pár perc múlva szirénázva megérkezett a csapat. Öten jöttek a szép nagy piros autójukkal. Állatmentőkkel beszélnek, hozzák a létrát, és leeresztik a gödörbe. Állunk a sír körül: én, Bence és a tűzoltók. Nézünk egymásra, a macska néz ránk, majd utóbbi gondol egy merészet, felszalad a létrán, és huss, eltűnik a sírok között. Én meg csak nézem, hogy oké, most jött el az ideje a további sűrű bocsánatkérésnek. Ők viszont csak mosolyognak kedvesen, elpakolják a létrájukat, és indulnak is tovább. Mi meg boldogan ülünk be az autóba, mert azon túl, hogy izgalmas délutánunk volt, sikerült megmentenünk egy életet. Hálásan köszönöm a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének nemcsak a profizmusát, de az emberségét is! Megmentettek egy életet, és ezzel boldoggá tettek egy gyereket és engem is” — zárul a beszámoló. SZFÚ