Szóba került a szatmárnémeti régi főtér felújítása és az ehhez csatolt munkálatok a City Rádió szerda reggeli VárosInfó című adásában.Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester – annak kapcsán, hogy a munkások elkezdték felszedni a macskaköveket (amelyek valójában keramit kövek) a Ştefan cel Mare (Kazinczy Ferenc) utcában –, elmondta: a burkolatot fel kell szedni, hogy el legyen egyengetve alatta a talaj, de a sárga kőburkolat vissza fog kerülni az utcába, hiszen ez is fontos jelképe lett a városnak, meg kell maradjon. Ha valahol pótolni kell, azt megteszik abból a mennyiségből, ami a parkból maradt, de ugyanúgy sárga köves marad az utcaszakasz, mint ahogy volt.
A színház utcája
A kazinczy utca rendbe tétele nem része a főtérfelújítási projektnek, önerőből finanszírozza a város, de az összkép érdekében szükség van rá és szükséges is rendbe tenni. Ugyanez a helyzet a másik, főtérre vezető utcával, a színház utcájával, ahol a járda térkő burkolatot fog kapni, az úttest pedig új aszfaltréteget.
A Kazinczy utcával ellentétben a színház utcájában a főtér lezárása után is lesz autósforgalom, ugyanúgy, mint most, egy irányban, annyi eltéréssel, hogy a főtér felőli végén ennek Kötelező balra tábla fogadja majd a járművel érkezőket.
Princz Csaba