Külföld

Macron engedélyezte az eredeti formában történő helyreállítást a Notre-Dame-székesegyházon

2020.07.10 - 11:25

A felújításon dolgozó építészekből, szakértőkből és helyi képviselőkből álló szervezet csütörtöki ülése után a francia elnöki hivatal jelezte, hogy Emmanuel Macron "magáévá tette azt a meggyőződést", hogy eredeti formájában történjen a helyreállítás.

"A elnök megbízik a szakemberekben, és nagyvonalakban jóváhagyta a főépítész (Philippe Villeneuve) által bemutatott tervet, amely a huszártorony eredeti formában történő helyreállítását írja elő" - olvasható a közleményben.

 Emmanuel Macron a tűzvész utáni napokban felvetette azt a lehetőséget, hogy nemzetközi építészeti pályázatot hirdetnek a leomlott huszártorony újjáépítésére, és az alapján döntik el, hogy "az eredeti másolatát építik meg, vagy korunk technikáinak és kihívásainak megfelelő új toronyra van szükség".

A tűzvészben összeomlott, 93 méter magas, fából készült és ólommal borított szerkezetet 1860-ban Eugene Viollet-le-Duc építette, miután az eredetileg 1250-ben épített szerkezetet 1786 és 1792 között lebontották.

 Szakemberek, és a katedrális főépítésze is azt hangsúlyozta, hogy a XIX. században azért kellett kitalálni egy új huszártornyot, mert a korábbinak nyoma sem maradt a francia forradalom rombolása után. Most viszont a rendelkezésre álló tervek alapján lehetséges a ledőlt tornyot az eredeti formájában újjáépíteni, és ez lenne szerinte "a legegyszerűbb, leggazdaságosabb, leggyorsabb és legészszerűbb megoldás".

Philippe Villeneuve főépítész csütörtökön egy 3 ezer oldalas tervet mutatott be a tetőszerkezet és huszártorony felújítására, amelyet négyórás ülése után az illetékes testület egyhangúlag elfogadott.

 

Az egész világot megrázó tűzvészt követően több mint 900 millió eurónyi felajánlás érkezett mecénásoktól, nagyvállalatoktól és szervezetektől, valamint egyszerű hívektől a világ minden tájáról a helyreállításra. A tűz másnapján megkezdett épületstabilizálási munkát azonban a munkásokat fenyegető ólommérgezés veszélye miatt tavaly júliusban három hétre leállították, ősszel és télen a viharok nehezítették a munkát, márciusban pedig a koronavírus-járvány miatt állították le több mint egy hónapra. A székesegyház előtti teret azonban május 31-én megnyitották a nagyközönség számára, és szeptember vége előtt befejeződik a leomlott huszártorony körüli állványzatnak a lebontása.

A huszártorony felújítás alatt állt, amikor 2019. április 15-én az állványzaton tűz ütött ki. Az állványzat nem omlott össze, de megrongálódott a tűzvész okozta hőben. A deformálódott és a tűzben egymásra olvadt fémhengerekből álló építmény elbontása az előfeltétele annak, hogy a tényleges felújítás megkezdődhessen. Az elbontási munkák június 8-án kezdődtek.  

A tervek szerint a helyreállítás 2021-ben kezdődhet, miután még idén stabilizálják a boltozatot, és 2024 tavaszán nyithatna újra a katedrális.
 

Ajánljuk még a témában:

Sport

Kialudt a láng, véget ért a XXXIII. nyári olimpia

A Stade de France-ban a vasárnapi záróünnepségen kialudt a láng, ezzel véget ért a XXXIII. nyári olimpia Párizsban.
Sport

Párizs 2024: Kezdődnek a 33. nyári olimpiai játékok

Foci és rögbi mérkőzésekkel szerdán elkezdődött a párizsi olimpia, amelynek hivatalos megnyitójára péntek este kerül sor.
Szatmárnémeti

Vasárnap lesz a Jézus Szíve-búcsú

Június 9-én lesz a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúja. A magyar nyelvű szentmise a román és német nyelvű szentmiséket követően 11 órától kezdődik a székesegyház előtti téren.