Évente kétszer van napforduló: egyszer nyáron, és egyszer télen — a  napforduló egy csillagászati kifejezés, amely azt a pillanatot fejezi ki, amikor a Nap pozíciója eléri legmagasabb pontját a pályáján északon a Ráktérítőhöz, délen a Baktérítőhöz képest. A nyári napforduló, más néven estival napforduló, idén június 21-re, azaz mára esik,  kezdődik a csillagászati nyár: a Nap 05.42 perc körül kel és 21.47 körül nyugszik — azaz több mint 16 órán keresztül uralja az eget, az éjszaka viszont alig 7 – 8 órás lesz. 

Fordulat következik be abban is, hogy milyen hosszúak lesznek a nappalok, illetve az éjszakák:  téli napfordulóig a Nap látszólag északról déli irányba halad, azt követően a mozgása délről északi irányú lesz — vagyis mától kezdve rövidülnek a nappalok egészen a téli napfordulóig.

A nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak

A magyar népi szokások szerint már korábban is fontos ünnep volt a nyári napforduló, az egyik legpogányabb ünnepnek is tartják, viszont a kereszténység felvétele után a napfordulóhoz kötődő ősi hagyományokat Szent Iván - vagyis Keresztelő János - napjához kapcsolták, amelynek éjszakája mégsem 21-ére esik, hanem 24-ére. A kétféle időszámítási mód, a tropikus (azaz a Földhöz viszonyított napállás) és a tényleges naptári évek közti különbség a felelős abban, hogy a napforduló a naptár meghatározása óta már előre lépte ezt a három napot

A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget.
Melchior Inchoffer XVIII. századi egyházi szerző szerint a magyarok már a XI. században (1026 körül) tűzgyújtással ünnepelték az Iván nap előestéjét. Bod Péter a Históriára utat mutató magyar lecsiconban három népszokás említ:
"A gyermekek szemetet, csontot egybeszednek, hogy azt megégessék és füstöt csináljanak, melynek ezt az okát tartják, hogy a tájban a pogányok a kutak körül tüzet szoktanak volt tenni, hogy a kígyók ne szaporodjanak ott, minthogy ez Szent János napja tájában szokott lenni, a keresztények – a tudatlanság is segítvén – a tájba tüzeket tettek, azokat által szökdösték és azt kívánták, hogy minden szomorúságuk égjen el.
Égő üszköket szoktak kezekben hordozni és azokkal a határokat kerülni, azt gondolván, hogy így áldatik meg az ő földeiknek termése.
Némely helyeken ezen a napon kerekeket forgatnak, amelyek azt jelentik, hogy a nap már az égen felső pontjára hágott és minden dolgok változnak." 

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a keresztény ünnep magába olvasztotta mindazokat a hiedelmeket és rítusokat, amelyek különböző népeknél a nyári napfordulóhoz kapcsolódtak és  a XVI. sz. óta biztosan, de valószínűleg már régebben is örömtüzet gyújtottak ezen az ünnepen. A magyar régiségben a június hónapot Szent Iván havának nevezték. A tűzgyújtást tűzcsóvák forgatása (lobogózás) és egyes területeken, főleg Nyitra megyében hosszú éneksorozat: a Szent Iván-i ének éneklése kísérte.
Más mágikus eljárások, cselekmények és hiedelmek vízzel, növényekkel, füvekkel, virágokkal, gyümölcsökkel kapcsolatosak.

Sült alma és mágikus, mesés lények

Már Bod Péter említette azt a más népeknél is ismert hiedelmet, hogy ilyenkor a kutak és források vize körül füstöt támasztottak, hogy a sárkányok és kígyók mérgét elűzzék, továbbá üszögöket vittek a káposztás kertbe, hogy a hernyó a káposztát meg ne egye.
Az ünnep estéjén kötött koszorúnak egyes vidékeken különös erőt tulajdonítottak, s ezt a ház elejére szokták akasztani tűzvész ellen. Az olyan anyának, akinek elhalt gyermeke, Szent Iván napja előtt nem szabad gyümölcsöt ennie.
A tűzugrálás alkalmából tűzbe dobott gyümölcsnek is fontos szerepe volt, mágikus tárgyként használták. A tűzben sült almát a gyermekeknek szórták, hogy egészségesek maradjanak; Szeged vidékén a fog- és hasfájás orvossága volt, Baranyában a sírokra is tettek a sült almából. Csongrádon azt tartották, hogy a tűzbe azért kell almát dobni, hogy az elhunyt rokonok is élvezzenek a gyümölcsből.

Szerelemvarázsló szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek e naphoz, éppúgy mint esővarázslás. A Szent Iván-naphoz fűződő hiedelmek és szokások egyrészt a szomszéd népektől kerültek hozzánk, másrészt egyházi közvetítéssel. Érdekes, hogy a népi kultúrában a szlávos Szent Iván név használatos e nap és rítusai jelölésére a Néprajzi Lexikon szerint. Azok a párok, akik egymás kezét fogva ugrottak át a lángcsóvák felett, szerencsés házasságnak és bő gyermekáldásnak nézhettek elébe, de a hajadon lányok sem maradtak szórakozás nélkül: az ugrás magasságából és a leérkezés helyéből sok mindenre lehetett következtetni a jövendőbelijükről. Sőt, úgy tartották, ha elég ideig nézik a máglya lángját, a férjük arcát fogják meglátni benne.

Szent Iván éjjelén sok nép hiedelme szerint különféle mágikus, mesés lények "bújnak elő" rejtekhelyükről, mint manók, koboldok, tündérek vagy boszorkányok. A varázslattal teli éjszakán a hagyományo szerint álom és valóság összekeveredhet - elég csak Shakespeare Szentivánéji álom című darabjára gondolni. Az északi népek esetében pedig ilyenkor vannak az úgynevezett fehér éjszakák.

A nyári napforduló nem csupán csillagászati vagy néphagyományi érdekesség – a természet, és vele együtt mi is reagálunk rá. A növények a hosszabb nappalok hatására intenzívebben fejlődnek, virágzanak, termést hoznak. Az állatok viselkedése is igazodik a fényes órák ritmusához. És bár a városi élet sokban eltávolított minket a természetes ciklusoktól, mégis: ilyenkor az emberek is gyakran érzik magukat aktívabbnak, energikusabbnak, vagy éppen álmatlanabbnak.

Összeállította:
Szabó Kinga Mária