Vidék

Ma van a méhek világnapja

Az egyszerre nyíló virágok közül mindig az édesebb nektárút választják (Fotó: cnn.com)
2022.05.20 - 15:00
Ahhoz képest, hogy az ökoszisztéma számára a méh az egyik legfontosabb rovarfaj, csak 2018 óta van világnapjuk, pedig ők az egyedüli rovarfaj, amelynek tagjai ételt gyártanak az embernek.

A méhek május 20-ai világnapját 2018 óta tartjuk számon és nem csak azért, mert ilyenkor már bőven benne járunk a tavaszban és a méhek igen aktívak, hanem mert 1734. május 20-án született az európai méhészet kiemelkedő alakja. Anton Janša az első osztrák méhészeti iskolának volt a vezetője, az ő méhészeti munkásságának állítanak emléket azzal, hogy születésnapjának dátuma lett a méhek világnapja. Több mint száz ország támogatta, hogy legyen a méheknek is világnapjuk, Szlovénia volt az, amelyik ezt az elképzelést nyolc évvel ezelőtt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) elé terjesztette, amelyiknek illetékes bizottsága három év tétovázás után, 2017 végén fogadott el. Nemcsak a méheké ez a nap, a méhészek és a méhész-szakma fontosságát is jelzi, ugyanakkor arra is hivatott hogy felhívja a figyelmet, mennyire fontos és egészséges élelmiszer a méhek által előállított méz.

Nagyon fontos rovarokról beszélünk, mert a Föld mezőgazdaságának 70%-a ma kizárólag ezektől a 100 ezer évvel ezelőtt megjelent fajnak a példányaitól függ, akiknek beporzó tevékenysége nélkül a növények képtelenek lennének szaporodni. Ha a méhek eltűnnének a flóra és a fauna egyaránt és nagyon rövid idő leforgása alatt megtizedelődne a világon. Erre tekintettel 2019-ben az Eartwatch Institute nevű természetvédelmi szervezet hivatalosan is a bolygó legfontosabb élőlényeinek nyilvánította a méheket.

Néhány érdekes adat a méhekről és a mézről (rovart.com): 

- a méhek repülési sebessége 25-40 km/h, attól függően, mennyire leterheltek az összegyűjtött nektárral
- a méhek 8 méter magasságig tudnak felrepülni, de az anya és a herék ennél jóval magasabbra, akár 30 méterig is felrepülhetnek
- minden méhcsaládnak, -kaptárnak megvan a saját, jellegzetes illata, amit az illatmirigyükkel produkálnak.  Az anyát 100 méterről is megérzik az adott kaptár dolgozói
- a méhek csápjában 600 szaglóideg-végződés található
- egy méhcsalád egy anyából, 24 ezer heréből, és 50-60 ezer dolgozó méhből áll
- egy méhcsalád évi mézfogyasztása 60-70 kg
- 1 kg mézhez 50-100 ezer kirepülés szükséges
- 1 kg mézhez több mint 2 millió jól mézelő virágot kell meglátogatniuk a méheknek
- 1 kg méz tápértéke egyenértékű 20 db tojással, 25 db közepes nagyságú banánnal, 40 db naranccsal vagy 1,6 kg marhahússal
- a kilogrammonkénti 5000 eurós árával a törökországi „Elfek méz” a világ legdrágább nyalánksága. A méz  Sarıçayır völgyében található, 1800 méter mély barlangból származik.
- a méhek legfőbb szerepe a természetben a hasznos beporzás
- a dolgozó méhek vércukorszintje 2 – 2,6%, ami nagy erőfeszítéskor akár 11%-ra is felugrik. Ha azonban 1%-ra csökken, a méh röpképtelen lesz.
- a méz 19-21% vizet tartalmazhat, szárazanyag-tartalma 85-95% szőlőcukor és gyümölcscukor, 18 féle aminosav és sokféle más, természetes anyag
- a méheknek öt szemük van, három egyszerű és két összetett, ezért mindenfelé látnak
- a méhek legföljebb 4-5 km távolságba repülnek ki a kaptártól
- a méhek életkora 40-50 nap
- a méhek egyszeri terhe, szállítmánya 40-60 milligramm
- a dolgozó méhnek 1 órás repüléshez 10 mg cukorra van szüksége
- a  mézharmat, vagy más nevén az erdei méz a legsötétebb. Kolóniákban élő levéltetvek produktuma, amelyet a méhek összegyűjtenek, és mézzé alakítanak át. 
- télen a méhek csökkentett életritmusban élnek, 10 naponként táplálkoznak
- a jó méz kristályosodik (leghamarabb a repceméz), de ettől még semmit sem veszít a minőségéből
- csak iható hőmérsékletű (max. 40°C) teát szabad mézzel ízesíteni, különben a mézben lévő vitaminok és aminosavak károsodnak.

Princz Csaba

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Lefagyott az akác, drága lesz a méz

Nagy károkat okozott a szatmári akácosokban és a gyümölcsösökben a korai tavaszra jött pár fokos fagy, a legfőbb méz-alapanyagnak számító akác mellett megint nem lesz baracktermés sem a megyében.
Szatmárnémeti

Családorvosok – mindig készen, hogy segítsenek

A családorvosok mindig vigyáznak ránk — ez a családorvosok idei világnapjának témája, hiszen egyrészt központi szerepük van az egészségügyi ellátórendszerekben, másrészt ők azok, akik születésünktől fogva ismerik minden egészségügyi gondunkat, bajunkat.
Szatmárnémeti

Madarak napja — most kivételesen beltérben

A szabadtéri tevékenységnek egyáltalán nem kedvező idő miatt a Kossuth-kerti Zöld Házban tartották meg a madarak világnapi rendezvényüket a madarászok és az iskolai madárbarát csapatok.