Külföld

Ma van a Föld napja

2014.04.22 - 10:54

A Föld napja (április 22.) alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Az eseményeket az Earth Day Network koordinálja. A napot 175 országban tartják. 2009-ben Evo Morales bolíviai elnök kezdeményezésére az ENSZ április 22-ét a „Földanya Nemzetközi Napjá”-vá nyilvánította.

A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja.

Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (=Föld Napja Hálózat). Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.

A következő jelentős esemény a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása volt 1989-ben Kaliforniában, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon.

40 éves a világméretű megmozdulás

 

A kezdettől, 1970-től 2010-ig eltelt 40 évben a Föld napja világméretű megmozdulássá vált: több mint egymilliárd ember vesz részt valamilyen környezeti eseményen ezen a napon. A nemzetközi Föld Napja Hálózat 174 országban több mint 15 000 szervezettel dolgozik azon, hogy kialakítsák "az egyetlen eseményt, amelyet az egész világon egyszerre ünnepelnek, mindenféle származású, vallású és nemzetiségű emberek".