Tegnap bakiparádé zajlott a városnapi nagyszínpadon, ma remélhetőleg elmarad. Tizennyolcadjára ünnepeljük a városnapokat, az idő most sem kedvez túlságosan a szabadtéri programoknak.
Állítólag minden eddigi városnapnál nagyobb bevételt produkáló városünnep kezdődött meg tegnap, a kereskedőknek bérbe adott helyekért fizetett pénzből ennyi bevétele még sohasem volt a városnak. Szám szerint kevés, de annál bőkezűbb támogatói voltak az idei, sorozatban a tizennyolcadik szatmárnémeti városnapoknak, az egyik közismert üdítőgyáron kívül két olyan cég fizette a fellépők gázsijának nagy részét, amelyik közvetlen anyagiakat is feltételező kapcsolatban van a városházával.
Elhanyagolt románok és magyarok
Viszont a román többség és a magyar kisebbség egyaránt elhanyagoltnak érezhette magát a pénteki első napon, hiszen míg eredetileg nem, majd a lapunkban megjelentek nyomán végül mégis gondoltak magyar műsorvezetésre, de ez utóbbi mégis elmaradt, a román műsorirányítás egyszerűen megfeledkezett a lépcsőfordulóban mikrofonnal a kezében várakozó magyar műsorvezetőről, így csak románul hangzott el a szimbolikus erővel bíró meghívó. Az ünneplő románság is hátrányban érezhette magát az idei városnapok tegnapi napján, hiszen a nyitókoncertet adó Distinto trió olasz és angol nyelvű opera- és operettdalokat, könnyűzenei műveket adott elő úgy, hogy azok nem voltak az ország nyelvére fordítva és mindenki számára látható helyen feliratozva, pedig ezt a román nyelv védelmében hozott törvény előírja.
Nyitóprogramok
Romániai unikumként kezelték a városnapi program kiadásakor, hogy a könnyűzenei műveket is előadó együttest komolyzenei együttes kísér, ezért szerepelhetett első fellépőként az új központi nagyszínpadon Pop Symphony név alatt a Distinto férfitrió, akiket a szatmárnémeti Dinu Lipatti filharmónia zenészei kísértek, illetve a színpadról leszorulva a Royal Dance Club versenytáncosai tarthattak bemutatót a színpad mögötti művelődési ház márványlépcsőin.
[ohballada-1]
Ez lesz ma
Ma a sportoké lesz a délelőtt az új főtéren, a Kossuth-kertben lovagi torna, kézműves-bemutató lesz, fél hattól a megyei múzeum előtti népzenei színpadon az egri Csodaszarvas néptáncegyüttes lesz a magyar fellépő, az új főtéren pedig este tíztől a budapesti Ladánybene 27 foglalja el a színpadot. Nyolctól Szatmárnémeti szépe-versenyt tartanak, éjjel egytől, a budapestieket követő Vunk és Loredana koncertje után lesz a városnapi tűzijáték.
Princz Csaba