Szatmárnémeti

Ma este: színházi bemutató

2013.11.15 - 10:04

Péntek este kerül sor a Tasnádi fivérek által jegyzett Finito nagyszínpadi bemutatására az Északi Színház átmeneti székhelyén, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.

 

Megkezdődött az Északi Színház két társulatának és a Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának átköltöztetése a színház épületéből a Szakszervezetek Művelődési Házába. Az évad második nagyszínpadi produkcióját, a Tasnádi fivérek által jegyzett Finitót már az új, átmeneti székhelyen mutatja be a Harag György Társulat ma 19 órától. A társulat prózai tagozata a művelődési otthon nagytermében, bábtagozata pedig az épület kistermében működik majd, előreláthatóan két évadon keresztül. Emellett természetesen továbbra is használni fogják az Északi Színház épülete melletti Ács Alajos Játékszínt, ahol a korábban meghirdetett évadterv szerint több stúdió- és pódiumműsort is bemutatnak. A hang- és fénytár nagy része a lehetőségeknek megfelelően már be is rendezkedett az ideiglenes játszóhelyen, a színházépületben maradt irodák és a gyártási részleg áthelyezése még folyamatban van. A tervek szerint a két tagozat irodalmi titkársága és a műhelyek a „piros téglás iskola” (volt zeneiskola) épületében találnak átmeneti otthonra. „Amint arról már több ízben hírt adtunk, az idei évadban megkezdődik a 120 éves színházépület felújítása. Ebből kifolyólag elkerülhetetlen a költözés, amit már eddig is túlzottan elodáztak az ebben illetékesek. Mindenkinek jobb és egyszerűbb lett volna az évad elején költözni, de ezt tőlünk független okok folytán mindeddig nem tehettük meg. Az átköltözés és berendezkedés időbe telik, és korábban számunkra ismeretlen problémák megoldását rója ránk, ami a műsorrend változásaihoz vezethet. Ugyanakkor ezúton is szeretnénk mindenkit megnyugtatni afelől, hogy ha a szokottnál későbbi időpontban és a meghirdetett évadtervtől eltérő sorrendben is, de minden elmaradt bérletes előadást pótolni fogunk az új helyen. Az átköltözés pillanatától kezdődően bérleteseink a Szakszervezetek Művelődési Házába szóló bérletüket és helyüket használhatják fel, november 15. után tehát már az összevont bérletek lesznek érvényben.

A nehézségek ellenére is jó hír viszont, hogy az Északi Színházban összeomlott, elöregedett fűtésrendszer okozta kényszermegoldások helyett végre stabil és jól működő fűtésünk lesz. A Szakszervezetek Művelődési Házának felhalmozódott adósságait, kifizetetlen számláit, megkésve ugyan, de egyenlítette a városvezetés, ezért üzembe helyezhettük a korábban már felújított, korszerű fűtésrendszert” — nyilatkozta Bessenyei Gedő István, a társulat szóvivője.

Nyilvános főpróba

A mai bemutató előtt tegnap este rendhagyó nyilvános főpróbát rendezett a társulat. Az előadásszerű próbára olyan vendégeket hívtak meg, akiknek máskor nem, vagy csak nagyon ritka alkalmakkor van lehetőségük színházi előadásokat látogatni. A csütörtök esti főpróbán idősotthonok lakóinak, hátrányos helyzetű gyerekeknek és szociálisan rászoruló személyeknek játszott a társulat. A Tasnádi Csaba nyíregyházi rendező, színigazgató által színpadra állított produkció felhőtlen kikapcsolódást ígér, hiszen humoros szövege, frappáns jelenetei, helyzet- és jellemkomikuma révén könnyed formában reflektál kortárs valóságunk csöppet sem komolytalan problémáira, görbe tükröt tart átmediatizált társadalmunk szenzációhajhászásának.