A régi népnyelv böjtelő vagy jégbontó havának nevezte februárt, ehhez a hónaphoz is több megfigyelés, népszokás vagy hiedelem kapcsolódik. Mindjárt az elsők február másodikai dátumra vonatkoznak, több hiedelem, egyházi ünnep vagy időjáráshoz kapcsolódó megfigyelés is kapcsolódik a tél utolsó hónapja második napjához. Február 2. a Gergely-naptár szerint az év 33. napja, az évből ilyenkor még 332 (szökőévekben 333) nap van hátra. Névnapok: Aida, Karolina.

Gyertyaszentelés

Február másodikán van Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, amelyik azt követően született meg és épült be a köztudatba, hogy a keresztény egyház gyertyaszentelő ünneppé szelídített egy ókori római ünnepet, a lupercaliát. A templomok körül körmenetet tartottak, és közben zsoltárokat énekeltek. A Biblia szerint ez volt az a nap, amikor Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A jelen lévő, akkor már idős Simeon, Jákob második fia Jézust a nemzetek megvilágosítására való világosságnak nevezte. Ezért kerülhetett a képbe a gyertyaünnep, mert a szentelt gyertya az egészség és a szerencse eszköze és gyakran használt hétköznapi eszköz is volt a februárban még hosszú éjszakák idején.
Simeon megnyilatkozásából ered tehát az egyik legrégebbi szentelmény: a szentelt gyertya és a gyertyaszentelés szokása is. A későbbi időkben a gyertyát az újszülöttek mellett tartották a keresztelő napjáig, hogy távol tartsa a rontást, meg azért is, hogy a sötétben nehogy elcseréljék a csecsemőt. Amikor az anyává lett asszonyok először mentek templomba, akkor is szentelt gyertyát vittek a kezükben.

Pacsirta és medve

Kevésbé régi népi hiedelem, hogy ha ezen a napon énekel a pacsirta, utána még sokáig fog hallgatni, azaz hosszú lesz a tél. Ehhez a naphoz kapcsolódik az a hiedelem is, miszerint ha február másodikán kisüt a nap, és a barlangjából előtámolygó medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a tél. A régi öregek azért fohászkodtak, hogy inkább farkasordító hideg legyen, fújjon metsző szél, és essen a hó, mintsem enyhe legyen az idő, mert akkor — a tapasztalatok szerint — akár meg is számlálhatták a kivénhedt tél utolsó napjait.