Belföld

M. Ciolacu: Bebizonyították az országnak, hogy a gyermekpénz megduplázása nem volt több gonosz tréfánál

2020.12.31 - 11:02

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Facebook-bejegyzésében bírálta, hogy csak 20 százalékkal emelik a gyermeknevelési támogatást.

Úgy fogalmazott: nem hitték volna, hogy a liberálisok 'alávaló módon hazudnak' több millió gyermeknek, amikor a választási kampányban azt ígérték, hogy ha nem is duplázzák meg egyből a gyermekpénzt, ahogyan azt a PSD javasolta, de legalább öt lépésben mégiscsak elérik, hogy kétszer akkor összeg járjon gyermekenként.

'Ma bebizonyították az országnak, hogy a gyermekpénz megduplázása nem volt több gonosz tréfánál' - jelentette ki Ciolacu.

Florin Cîţu miniszterelnök azt nyilatkozta szerdán, hogy a kormány semmilyen határozatot nem hozott, a parlamentre bízza a döntést a gyermekpénz ügyében.
'A kormány mai (szerda - szerk. megj.) rendelete nem tér ki a gyerekpénzre. Az erre vonatkozó rendeletet az előző kormány fogadta el, a parlament elutasította, az államfő pedig visszaküldte a parlamentnek újbóli megfontolásra. A szenátus ma szavazott ismét a módosított jogszabályról, ami 20%-os emelést ír elő 2021-ben, de nem tudom, hogy végül elfogadta-e. Én megszavaztam' - fejtette ki Cîţu a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, a jelenlegi körülmények között a 2021-es költségvetésben a 20%-os növelés fenntartható. Fontosnak tartotta azonban megjegyezni, hogy ez nem a kormány döntése, hanem a parlamenté.

'Ha a jogszabályt elfogadják a költségvetés elkészülte előtt, figyelembe tudjuk venni, ha nem, akkor a jelenleg érvényben lévő törvény szerint kell eljárni' - mutatott rá a kormányfő.
A szenátus szerdai ülésén módosításokkal elfogadta a gyerekpénz lépcsőzetes növelését előíró 2020/123-as sürgősségi kormányrendeletet, amelyet Klaus Iohannis államelnök korábban visszaküldött a parlamentbe újbóli megfontolásra.
A szenátus jogi és munkaügyi bizottsága szerdán pozitívan véleményezte a gyerekpénzt szabályozó kormányrendeletet elutasító törvény újbóli megfontolására irányuló kérését, és a rendelet elfogadását lehetővé tevő törvény elfogadására tettek javaslatot.
75 szenátor voksolt a jogszabály elfogadása mellett, 56 pedig ellene.

A sürgősségi rendelet előírta a gyerekpénz megduplázását, azonban a növelést szakaszokra osztotta. Első szakaszban, augusztus elsejétől 20%-kal nőtt volna a juttatás, 2021-ben és 2022-ben pedig évente kétszer - január elsején és július elsején - szintén 20-20 százalékkal. 2023-tól kezdődően pedig az éves inflációs ráta értékével nőtt volna a juttatás minden évben.

A plénum által elfogadott módosított jogszabály azt írja elő, hogy 2021 januárjától nő 20%-kal a juttatás, 2022 januárjától kezdődően a gyerekpénz automatikusan nő az éves inflációs ráta értékével. Az ügyben a képviselőház lesz a döntő fórum.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Nem nőnek a biztosításárak

...legalábbis az év végéig.
Belföld

Egy, csak egy jelölt lehet a biztosi posztra

Von der Leyen egy női jelöltet kért a Romániának járó uniós biztosi posztra.
Külföld

Brüsszelben van Marcel Ciolacu

Pénzért és tisztségért kilincsel a belgiumi fővárosban a miniszterelnök.