A többszörös korosztályos és felnőtt-bajnok szatmárnémeti, mesteri fokozatú cselgáncsozóra, Lucian Predára emlékeznek ezen a hétvégén a Szatmárnémeti Unio SK-nál.
A sportág legeredményesebb szatmári egyesületének a szervezésében ugyanis második éve rendezik meg a 2015-ben elhunyt kiváló dzsudoka tiszteletére az emléktornát 13 és 15 éven aluli korosztályban.
Nagyváradról, Kolozsvárról, Nagybányáról és Besztercéről, továbbá Domaszékről, Nyíregyházáról és Vásárosnaményból érkeznek majd ifjú tehetségek, így a szervezők legalább kétszáz fős létszámra számítanak a II. Lucian Preda Emléktornán. Három harcfelületen küzdenek vasárnap a Both Katalin Sportteremben, az első mérkőzés várhatóan 9.30 órakor fog kezdődni.
Lucian Preda a Szatmárnémeti Unio SK színeiben szerezte meg első bajnoki címét a gyermek korosztályban. Felnőttként a Brassói Dinamoval érte el a legnagyobb hazai sikert, amikor sorozatban háromszor állt súlycsoportja dobogójának legfelső fokára. Ezután kapta meg a mesteri fokozatot.
Katonai világbajnokságon második lett, Balkán-bajnokságot nyert, veteránok Európa-bajnokságán, a 35 éves korosztályban pedig ezüstérmet szerzett.
Németországba telepedett le, ahol tanítványa volt többek között a Szatmárnémetiből elszármazott Székely Patrícia is. A még alig 19 éves lány halmozza a sikereket Németországban, hiszen az Európa-bajnoki cím és a vb-érem mellett idén német felnőtt bajnok lett, két héttel ezelőtt pedig megnyerte a felnőttek Európa Kupáját Olaszországban.
Lucian Preda 2015 májusában 42 évesen tragikus hirtelenséggel hunyt el németországi otthonában.
Fotó: Pesek Attila