Luca napjához a magyar néphiedelemben babonák és népszokások egész sora kötődik még a Gergely–naptár bevezetése előtti időkből – ugyanis erre a dátumra esett a téli napforduló, ez a nap volt az év legrövidebb és legsötétebb napja, leghosszabb éjszakája, „amely méhében hordozza az új esztendő reménységeit, de gondjait, próbatételeit is.”
És a hiedelem szerint ezen a napon a szokásosnál jobban kellett tartani a boszorkányoktól, szellemektől, illetve más gonosz lényektől. 

A  jóságos Luca és a fény ünnepe

December 13 az előkelő szicíliai családól származó Szent Lúcia – a szembetegek és a vakok védőszentje a katolikus egyházban – napja is. A keresztény hitre tért szép fiatal leány szüzességet fogadott, hogy életét Krisztusnak szentelhesse és mártírhalált halt hitéért.

Ugyanis kijelölt és hoppon maradt vőlegénye az így számára megkaparinthatatlan hozomány fölötti dühében bosszúból, kereszténység vádjával bíróság elé hurcolta, a bíró pedig parancsot adott arra, hogy nyilvánosházban gyalázzák meg Lúciát, ha már nem akar férjhez menni. Úgy gondolta, hogy ezzel majd kiűzi a lányból az állítólag benne lakó Szentlelket, csakhogy a Szentlélek Lúcia segítségére sietett: olyan nehézzé tette a testét, hogy semmi módon nem tudták elmozdítani helyéről. Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni, végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet. Példamutató tisztasága és alázatos élete folytán nevét a fény (lux) szóval is kapcsolatba hozták.

A szicíliai vértanú legendáját a vikingek vitték északra, de nem csak Szent Lucia alakja miatt fontos nap ez legfőképp Svédországban —  a skandináv országokban a koszorús, gyertyás Luca-menyasszonyt az 1700~as évek derekán említik először, a szokást Svédországban Alfred Nobel halála évfordulójával összefüggésben élesztették újjá: a Nobel-ünnepségek zárónapja december 13., és akkor gyertyás-koronás lányok köszöntik az új Nobel-díjasokat. Skandináviában Luca-nappal veszi kezdetét a karácsonyi időszak is és mivel azon az égövön a fényre a hosszú zord tél miatt nagyon vágynak az emberek, Luca napja lényegesen jelentősebb ünnep, mint nálunk.

Ne süss, ne moss, jól zárd el a seprűt!

Luca napon régen tilos volt fonni, sütni, mosni és nagyon szigorúan vették a lányok, asszonyok, hogy ezen a napon ne dolgozzanak – ez tűnik az összes régi Luca-babona közül ma is legvonzóbbnak, főleg a karácsony előtti fárasztó sürgés-forgásban. Még akkor is, ha mai napság már nem leselkednek mindenhol boszorkányok, pontosabban a boszorkányos Luca, aki a neve napján végzett munkát (tűzgyújtást, kenyérsütést, mosást) megbüntette, bevarrta a tyúkok "tojókáját", s ha valamelyik fehérnép mégis fonásra, szövésre vetemedett, annak fonalait összekeverte, kóccá változtatta — de még a vétséget elkövető eszének a helyére is kócot tett. A seprűket is ajánlatos volt alaposan elzárni nehogy a boszorkányok ellopják őket, és azon rnyargalásszanak.
Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem ezen a napon, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek. Luca-nap estéjén és éjszakáján megengedett volt a tréfálkozás, de még a lopkodás is: az udvari kútból vizet csentek, nem egy udvar reggelre kapu nélkül maradt, ezt a fiatal legények vagy a szomszédba vitték, vagy a ház tetejére rakták.

A Luca-naptár a régi magyar Luca-hagyománykör egyik fő eleme: a következő esztendő januárjában a megfigyelési helyen olyan idő lesz (átlagosan), mint Luca napján (december 13.), februárban olyan, mint Luca másnapján és így tovább egészen karácsonyig, ami a következő decemberi időjárásra utal. A jövő év termését Luca–búza keltetéssel próbálták megjósolni: Luca napján búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki és ezzel díszítették az adventi oltárt. Luca napjának hajnalán a gyerekek (esetenként kísértetnek öltözve) körbejárták a házakat, és lopott fán vagy szalmán térdepelve kotyoltak, azaz mondókákkal bő termést és jószágszaporulatot ígértek kisebb ajándékokért cserébe, és átkokat, ha nem kapnak ajándékot.

A boszorkányok és a szék

A néphit kétféle Lucát tartott nyilván: a jóságost és a boszorkányost – ez utóbbi terjedt el a néphagyományban.

Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mind december 13-hoz, Luca napjához, ugyanis  a nap épp úgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására, ráadásul az első látogatóból a várható állatszaporulatot is „tudni” lehetett: ha Luca reggelén férfi lépett a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nőlátogató érkezett, üsző.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen — fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, és lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket,. És persze ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítése — az ominózus tárgy készítésének nagyon szigorú  kritériumai voltak, amit be kellett tartani ahhoz, hogy a hiedelem szabályainak megfeleljenek:  tizenhárom féle fa kellett hozzá, szeget nem volt szabad használni, csak faéket s minden nap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, viszont karácsony szentestére készen kellett lennie. Innen is ered a mondás, miszerint: Lassan készül mint a Luca széke. 
Az éjféli misére magukkal vitték, és aki felállt rá, meglátta ki a boszorkány a falubeli lányok – asszonyok közül. De aztán a szék készítőjének innentől rohannia kellett haza, mert különben a boszorkányok széttépték volna — a menekülés azonban csak akkor volt sikeres, ha a kíváncsiskodó mákot (innen ered a szólás: a szerencsés embernek mákja van) másutt kölest, lencsét, kendermagot, illetve kását szór szét maga mögött,  ugyanis míg azt a boszorkányok fel nem szedegetik, addig nem árthatnak az őket meglesőnek. Aki ezalatt valamelyik közeli házba bejutva tűzre veti a Luca-széket, de a boszorkányokról senkinek sem szólhat, mert ha mégis megtenné, akkor másodszorra bíz nem kerülhetné el bosszújukat. Ma már megmosolyogtató a naiv hiedelem, de még a múlt század közepén is feljegyezték, hogy sok vidéki településen alig lehetett beférni a templomba az éjféli misén a Luca-székek miatt. 

Szintén Luca napkor voltak szokásban bizonyos, finomnak éppen nem mondható tréfák is, akárcsak a házasságkerítő népszokások, hiszen régen a tél a párválasztás és az udvarlás egyik legfontosabb időszaka volt, ilyenkor szüneteltek a mezőgazdasági munkák, és a fonóban, kukoricafosztáskor lehetett ismerkedni a másik nem tagjaival – majd csak a farsangi batyubálok zárták le az udvarlási főidényt. Nem csoda, ha télidőben a lányok ráolvasással és más babonákkal akarták tisztázni sorsukat. Például kis cédulákra tizenkét nevet írtak fel, minden egyes nap egyet a tűzbe vetettek, s akinek a neve maradt az utolsó napom, karácsonykor, hitték az lesz a vőlegényük. Vagy dobták hátra maguk mögé, az egyben szalagban meghámozott alma héját, hogy abból a földre leesett formából kiolvassanak egy betűt, amiről úgy gondolták, az lesz a jövendőbelijük nevének a kezdőbetűje. De volt, ahol a lányok ezen a napon tizenkét gombócot főztek, mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, az megjósolta ki lesz a férjük.

Szabó Kinga Mária