Vidék

Luca-napi és ünnepváró programok

2013.12.16 - 08:00

A szatmárnémeti filharmóniában és a pusztadaróci lelkészi hivatal gyülekezeti termében tartottak előadásokat, kézműves foglalkozásokat, a Luca-napi hagyományokat felelevenítve.

 

Gyerekeket és felnőtteket egyaránt elvártak minden, a Luca-nap alkalmából szervezett csoportos rendezvényekre. Szatmárnémetiben a Bartók Béla egyesület szombat délelőtt szervezett gyerek- és felnőttelőadásokból másfél órás műsort, a Borókagyökér egyesület pedig Pusztadarócon tartott kézműves foglalkozást péntek délután.

A szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmóniában Bertók Béla egyesületi elnök üdvözlő megnyitója után több mint százhúsz gyerek és felnőtt lépett színpadra, szavaltak, zongoráztak, énekeltek, kórusművet adtak elő, népszokásokat, betlehemes játékot mutattak be. Pop Titusz, a szatmárnémeti Református Gimnázium diákja, az esemény házigazdája a Luca-naphoz kapcsolódó történetekről beszélt, Luca napi babonákról és az ehhez az időszakhoz kötődő népi szokásokról beszélt, hiszen az évnek ehhez az időszakához, december tizenharmadikához számos hiedelem és szokás kapcsolódik.

Színpadi előadást adtak elő az Aurel Popp művészeti líceum diákjai, László Zita színművésznő, a Bartók Béla egyesület kórusa, a Református Gimnázium diákja és a szatmárnémeti Bălcescu–Petőfi iskola diákjai.

 

Pusztadaróci ünnepváró

 

A Pusztadaróci Református Egyházközség imatermében péntek délután gyűltek össze sokan, itt a Borókagyökér Egyesület szervezett Luca napi és egyben karácsonyi ünnepváró foglalkozást kicsiknek és kicsit nagyobbaknak. Az esemény telt házasra sikeredett, a téli foglalkozás iránt többen érdeklődtek, mint az egyesület húsvétváró rendezvénye iránt. A szervezők dió- és tobozfestésben, fából készült karácsonyi díszek festésében, farönk Mikulás festésében segítettek az alkalmi kézműveseknek, de készült homokkal töltött zokniból hóember-család is, ami szintén szép dísze lehet a kisgyermekes családok nappalijának karácsonykor. Az egész délutános rendezvényen készült még csipke-angyal, gyöngyös asztal- és fenyődíszek, aranyszínű fenyődísz, gyöngycsillag, képeslap. Jutott idő arra is, hogy mézeskalácsot gyúrjanak, ami úgy fogyott el, ahogy sült, lehetett rá forró teát, forralt bort kortyolni, az éhesebbek zsíros kenyérrel is jóllakhattak. A foglalkozások alatt Govor Georgeta gitározott és énekelt karácsonyi énekeket, az este beköszöntével csillagszórós gyertyafényes karácsonyi énekkel búcsúztak egymástól a Luca-napi ünnepváró résztvevői.

 

Princz Csaba