Vidék

Lövöldözés volt Avasújvárosban

2021.08.04 - 07:10

Rendhagyó események helyszíne volt hétvégén az ünneplő Avasújváros, és a történet (eddigi) folytatása távolról sem a megszokott — kezdve azzal, hogy a történtekről, bármennyire elvárható lett volna, nem rendőrségi közlemény, hanem Godzsa Zsolt megyei tanácsos, a roma párt ifjúsági szervezetének Szatmár megyei elnöke számolt be szerkesztőségünknek.

Mi is történt? — a romák szerint

Szombaton este két roma család szóváltásba keveredett a fesztiválon, s a szópárbajon túl két asszony el is kezdte csépelni egymást — férjeiknek már nem volt alkalmuk közbelépni, hamarabb léptek a rendfenntartó csendőrök, akik minden érintettnek osztogattak az ütésekből. Vasárnap kora délután a történet főszereplője, egy 32 éves férfi az előző esti, családok közötti csetepaté folytatásától tartva zsebre tette kiskését, amikor ötéves kisfiával kilépett a házból — ekkor találkozott a három járőröző rendőrrel — köztük a helybéli őrsparancsnokkal —, akik állítása szerint minden ok nélkül megállították, kérdőre vonták, meg akarták bilincselni, és be akarták vinni a rendőrségre. Érthető módon a férfi ellenállt, s ekkor az őrsparancsnok szolgálati fegyverével erősen fejbe verte, majd két figyelmeztető lövést adott le a levegőbe — ilyenre, azaz hogy lakott településen belül, emberek járta utcán adjanak le figyelmeztető lövést rendőrök, még soha nem volt példa a megye modern kori történelmében. A második golyó röppályája megváltozott, és a közelben lévő lakóház ablakán keresztül csapódott a szobába, majdnem megsebesítve az ott lévő háztulajdonost. Ezt követően a rendőrök megbilincselték a férfit, bevitték az avasfelsőfalui rendőrségre, ahonnan négy óra múlva szó (kihallgatás, bírság vagy vádirat) nélkül hazaengedték. A férfi fején-arcán jól láthatók a bántalmazás nyomai.

Mi történt – a rendőrök szerint


Igencsak meglepő módon a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség augusztus 2-i, hétfői közleményében nem számolt be az avasújvárosi lövöldözésről, de a keddiben sem — mintha a vadnyugaton élnénk, ahol a nyílt színi lövöldözés mindennapi, megszokott dolognak számítana. Megkeresésünkre az intézmény sajtóosztálya nem írásban, hanem telefonon keresztül, élő szóban válaszolt. Elmondásuk szerint a három rendőrből álló járőregység a közbiztonság felügyelete közben találkozott három roma férfival, akik közül a 32 éves azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja sebesíteni egy falubelijét, így téve pontot a két család közötti viszály végére. Mivel a férfi nagyon idegesen és ellenszegülőn viselkedett, meg akarták bilincselni, de ez olaj volt a tűzre, és nem volt más lehetőségük a lecsillapítására, csak a levegőbe leadott figyelmeztető lövések. Arra a kérdésünkre, hogy a második lövés valóban egy lakóház szobájába csapódott-e, nem kaptunk azonnali választ (szerk. megj. — „utána kell néznünk”), majd több óra múlva elismerték: „Igen, valóban behatolt a lövedék egy nagyon magasan lévő ablakon. A kolléga a levegőbe célzott, de mozgásban volt, elmozdult a keze, s azzal együtt a golyó iránya is.”
A történet sokadik „érdekessége”, hogy a rendőrség sem az avasújvárosi polgármesteri hivatalt, sem a polgármestert nem értesítette semmilyen formában a történtekről — hát miért is tartozna az a polgármesterre, ha a nemrégiben kinevezett őrsparancsnok lövöldözik a községközpontban?
Ami biztos: a történetnek lesz folytatása, hiszen Godzsa Zsolt szavaival: ilyen brutális rendőri túlkapást nem lehet megengedni.


Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Modern eszközökkel gazdagodtak Avasújvárosban

Szellemi és anyagi eszközökkel is gazdagodott az Avasújvárosi Református Egyházközség — játszva szól a gyermekekhez az oktató, vallásos munkafüzet, a gyülekezeti teremben pedig modern laptop, vetítő, nyomtató segíti a gyülekezeti és közösségi rendezvények lebonyolítását.
Külföld

Egy ukrán sorkatona agyonlőtte öt társát

Agyonlőtte öt társát, öt másikat pedig megsebesített csütörtökön egy ukrán sorkatona a kelet-ukrajnai Dnyipróban - közölte a belügyminisztérium.
Vidék

Tudjuk érezni, gazdagok vagyunk!

Több mint félezren gyűltek egybe az avasújvárosi hegyi prédikációra, hálát adni a szőlőtermésért és mindazért, amivel a Fennvaló megáldotta őket, s a reformáció emléknapján a múltért is.