Vidék

Lovas vasárnap Mezőfényen

2019.09.09 - 08:08

A huszadik alkalommal megtartott lovasnap a mezőfényi erdő aljában, a több tucat lovast és négy-öt ezer látogatót vonzó egynapos hátasfesztivál lehetne nagyobb is, de nem tud kitörni saját keretei közül.

Töretlen sikernek örvend a mezőfényi lóünnep; ugyanúgy, mint az ezt megelőző tizenkilenc alkalommal, tegnap megint négy-öt ezer ember volt kíváncsi a szebbnél szebb lovakra, a díszes fogatokra, a versenyekre, a lovas bemutatókra és a kézműves árusok kínálatára.

A szervezők és a zsűri nem is tétlenkedtek sokat, nem húzták az időt, tizenegy órakor kezdetét is vette a rendezvény, pattogó zene verte fel az erdőszél csendjét, amikor elkezdődött a mezőfényi mazsorettek felvonulása. A megnyitót követően kezdetét vette a nagy nap első programja, az akadályhajtás. Erre a versenyszámra tizenkét kocsis jelentkezett, teljesítményüket állattenyésztőkből és állatorvosokból álló bírói testület figyelte. A két-két lóval rajthoz álló, 150–160 centis nyomtávú, könnyű, fürge szekerekkel kellett legtöbb három perc alatt végighaladni a bójákkal és egyéb akadályokkal tűzdelt pályán, kellett az ügyesség és a gyors reakcióképesség; ha nem volt összhang hajtó és lovak között, nem sikerült hiba nélkül, időn belül teljesíteni a pályát. Hasonló izgalmakat kínált a vadászhajtás, amelyiken már nem hibapont volt a pontatlanságért kapott büntetés, hanem időhosszabbítás; ebben a versenyszámban nyolc jelentkező méretkezett meg. Az ügyességi verseny már nyeregben ülő versenyzőkkel zajlott, ezen lóhátról nehezen megoldható apróbb feladatokat kellett teljesíteni amellett, hogy akadályok között kellett eljussanak a rajttól a célig. A leginkább várt műsorszám a lovak szépségversenye volt, amelyikre tizenhét pacival jelentkeztek a gazdák, majd a lovasnap a Pusztai Róka Nomád Egyesület lovas bemutatójával és tombolasorsolással zárult.

 

Lehetne nagyobb is

Már három évvel ezelőtt is egy kiforrott rendezvény volt a lovasnap, beszélt az eseményről lapunk számára Brém László mezőfényi polgármester, főleg 2016-tól kezdve érezték, hogy a helyiből megyeivé lett rendezvény még nagyobb teret kíván. Volt tavaly egy olyan lehetőségük a szervezőknek, hogy a Mezőfényi Lovasnap bekerüljön a nemzetközi sodrásba, és Partiumi Vágta néven előrendezvénye legyen a Nemzeti Vágtának. A helyszín a vágta szervezői szerint is megfelelő lett volna, ismerte el Brém, de sajnos egy ilyen horderejű rendezvény lebonyolítása tízszer annyi önkéntest és szervezőt igényelt volna, mint mostani keretei között, és ez sajnos nem adott a környéken. Csak a helyi RMDSZ aktivistái és ezek barátai, ismerősei veszik ki a részüket a szervezésből — tárta szét a kezeit a polgármester —, akik előtt le a kalappal, de emiatt nem csak nőni nem tud a rendezvény, de eléggé sérülékeny is az egy irányból érkező önkéntesgárda miatt. Brém elmondta, hogy ennek ellenére színesítenék a rendezvényt mellékesemények, egyéb szolgáltatások beszervezésével, és várják távolabbról is a lovasokat, hajtókat, érdeklődőket; aki a következő évi versenyre nevezne, vagy más formában érdeklődik a Mezőfényi Lovasnap iránt, a község polgármesteri hivatalát keresse, ott minden információt megkap.