Programajánló

Lézershow és épületvetítés

2018.08.11 - 13:08

Igazán látványos befejezést szánnak a CareiFest második kiadásának a szervezők.

Szombat este a Voltaj együttes koncertjét követően látványos lézershow-ban gyönyörködhetnek a rendezvényre kilátogatók. A Károlyi-kastély parkjában nem első alkalommal kerül sor hasonló színes show-ra, hiszen a szervezők minden évben igyekeznek némi különlegességet csempészni a programok sorába. A CareiFest befejezéséül, a Kowalsky meg a Vega koncertjét követően, vasárnap 22.30 óra körül épületvetítést láthat majd a közönség a kastély homlokzatán. Az esemény ötletgazdája és kivitelezője Kaizer Vilmos és csapata Magyarországról. Az épületvetítés/videomapping nem ismeretlen a közönségnek, hiszen tavaly decemberben, a Karácsonyi Fesztivál alkalmával részesei lehettek ennek a lenyűgöző élménynek. Az épületvetítés már a tavalyi nyári fesztiválon is be volt tervezve, azonban akkor egy váratlanul érkező vihar meghiúsította az elképzelés megvalósítását. A szervezők mindenkit szeretettel várnak a nem mindennapinak ígérkező zárórendezvényre.