Szatmárnémeti

Lezárult a Vidám Aligátor-akció

2013.12.06 - 09:52

Sajtótájékoztató keretében ismertették tegnap a vidéki gyermekek számára szervezett egészségügyi megelőző program eredményeit. A fogászati szaktanácsadással több mint kétezer Szatmár megyei gyerekhez jutottak el, akik fogkefét és fogkrémet is kaptak.

 

Beszámoltak csütörtökön a Vidám Aligátor névre keresztelt program eredményeiről, melynek keretében 12 településen összesen 2200 gyereket tanítottak meg a szájápolás alapvető szabályaira, ugyanakkor a Caritas jóvoltából minden diákot megajándékoztak egy-egy fogkefével, illetve fogkrémmel. Amint arról már beszámoltunk, a Caritas által felajánlott szájápolási eszközöket Maskulik Csaba, a Szatmárnémeti Helyi Tanács RMDSZ-frakciójának vezetője szervezésében juttatták el a gyerekekhez. A szaktanácsadást dr. Leiher Leonóra fogorvos, valamint dr. Cosmin Raţiu, illetve az általa vezetett Szent Antal Klinika munkatársai végezték. Amint Leiher Leonóra — aki társaival együtt önkéntesként dolgozott a programban — lapunknak elmondta, szükségesnek tartja a hasonló akciók szervezését, mivel Romániában bizonyítottan kevesebb fogkrém fogy, mint a többi EU-s országban, ráadásul pár hónapja az egészségbiztosítási pénztár egyáltalán nem támogatja a fogászati beavatkozásokat. Az orvos szerint igen sok gyerek küzd fogászati problémákkal. Egyik komoly gond a fogszuvasodás, aminek oka a hiányos fogápolás és a helytelen táplálkozás. Maskulik Csaba és Cosmin Raţiu — mindketten szatmárnémeti önkormányzati képviselők — arról beszéltek, hogy nagy hangsúlyt kívánnak fektetni arra, hogy jövőre Szatmárnémetiben legalább két iskolai fogorvosi rendelőt szereljenek fel. Raţiu kifejtette: nagyon kellemes meglepetés volt számára, hogy Nagykárolyban, az Elméleti Líceumban egy jól felszerelt fogorvosi rendelőt találtak. Ezzel kapcsolatosan Zsidó Sándor igazgató elmondta: lényegében az iskola saját erejéből alakította ki a helyiséget, az orvosi eszközöket pedig a Caritas biztosította számukra. Orvosuk azonban egyelőre nincs. Amint Zsidó lapunknak elmondta, egy olyan megoldáson gondolkodik, hogy ingyenesen egy szakember rendelkezésére bocsátja a rendelőt, amennyiben az illető vállalja, hogy térítésmentesen biztosítja a gyerekek fogászati felügyeletét, illetve elvégzi a szükséges kezeléseket. Fazekas Csilla, a Caritas szóvivője bejelentette: a Szatmárnémetiben tervezett iskolai rendelők felszerelésében is készek segítséget nyújtani.

Babos Krisztina