Szatmárnémeti

Lezárult a pótérettségi

2013.08.30 - 19:43

Pénteken tartották az idei pótérettségi utolsó vizsgáját, ami a nyári szesszióhoz hasonlóan a választott tantárgyból szervezett megmérettetés volt.

Szatmár megyében a középiskolai záróvizsga második fordulójára 764 diák iratkozott be, akik közül 568-an jelentek meg a bizottságok előtt. Bár a pótérettségin eddig minden a szabályoknak megfelelően folyt, a tegnapi napon kénytelenek voltak egy diákot kizárni. Az UNIO Szakközépiskola egyik végzőse ugyanis, aki a Gheorghe Dragoş Gazdasági Szakközépiskolában kialakított központban próbált vizsgázni, kikérezkedett a vécére, ahol a felvigyázók azon kapták, hogy telefonál, ami tilos a vizsga ideje alatt. Biológiából a 270 beiratkozott közül 199 vizsgázott, anatómiából a 152 jelentkezőből 120-an vizsgáztak, a szervetlen kémia vizsgán 21-en jelentek meg a 29 feliratkozott közül, szerves kémiából a 16 helyett végül 13-an vizsgáztak, gazdaságtanból a 9 beiratkozottból 7 jelent meg a bizottság előtt, földrajzból 181-en jelezték vizsgázási szándékukat, akik közül 137 próbálkozott ténylegesen, fizikából 95 helyett 60 diák jelent meg tegnap, filozófiából 7-en iratkoztak be és 6-an vizsgáztak, informatikából mind a 4 jelentkező próbálkozott, és az egyetlen, logikát választó diák is komolyan gondolta a dolgot, azaz meg is jelent a vizsgán. Az eredményeket hétfőn függesztik ki.