Sport

Levegőhöz jutott az Olimpia

2016.10.04 - 15:08

Négyszáz ezer lejjel toldotta meg az idei támogatását a Szatmárnémeti FC Olimpiának a szatmárnémeti önkormányzat.

Kedden, a rendkívüli testületi ülésen ugyanis arról döntöttek, hogy megváltoztatják a klub statútumát, és a részvényesi hozzájárulás felső határát évi 1,7 millió lejre módosították. Így történhetett meg, hogy a nyáron megválasztott városvezetés ki tudja igazítani részben az előző klubvezetés által hagyott űrt. „Még most sem tudom elképzelni, hogyan sikerült az előző vezetőségnek három hónap alatt elköltenie 1,2 millió lejt” — mondta Kereskényi Gábor polgármester, aki hangsúlyozta, várják az Országos Adóügyi Hatóság (ANAF) ellenőreit, hogy átvizsgálják az klub elmúlt éveinek pénzügyi mérlegeit. „Most fontos, hogy a játékosok megkapják jussaikat. Gratulálok nekik és minden tiszteletem az övék, hogy harcoltak a klub színeiért és öregbítették a város hírnevét teljesítményük révén még úgy is, hogy négy hónapja fizetést sem kaptak” — tette hozzá az elöljáró.

A megyei tanács is növeli majd idei hozzájárulását a klub költségvetéséhez, erre a következő hetekben sort kerít a megyei önkormányzat.

A klub vezetői szerint körülbelül 200 ezer lej kell az elmaradt bérek kifizetésére, további 800 ezerrel tartóznak az állami kasszának, és mintegy 500 ezer lejt kell kifizessenek különböző szolgáltató cégeknek. Ugyanakkor az év végéig még 700 ezer lejre van szükségük, hogy adósság nélkül tudják zárni az évet. Tehát, az adósságokkal és a következő hónapok kiadásainak fedezésére szükséges összeg 2,2 millió lejre rúg, amiből a helyi önkormányzat most csak kevesebb mint egyötödét tudta megadni.