A második félidő jó játékával győzött és itthon tartotta a három pontot az FC Olimpia labdarúgócsapata, ezzel — két fordulóval a vége előtt — ismét átvette a vezetést az alsóház táblázatában.
Nagyon fontos pontokat tartott itthon a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata az alsóház szombati mérkőzése után, hiszen a CSM Râmnicu Vâlcea elleni 2–1-es sikerrel ismét csoportelső Mircea Bolba edző legénysége, és az utolsó két forduló meccse előtt az öltözőben is jobb a hangulat.
Szombaton az első félidő játéka nem nyújtott sok látványosságot, néhány helyzetkísérleten és két gólon kívül nem sok feljegyezhető esemény történt a pályán. A 36. percben Bolba meglepetésembere, Faur juttatta vezetéshez az Olimpiát egy közeli fejes góllal (1–0), de a szünet előtti utolsó támadásukból a vendégek kiegyenlítettek, miután Firțulescu használta ki a szatmári védelem tétlenkedését (1–1). Úgy tűnt, hogy a folytatás sem hoz több újdonságot, mígnem a 50. percben Neagoe ébresztette valóságra a szatmáriakat: a Vâlcea csatárra két méterről nem találta el az üres kaput. Azonnal jött a szatmári válasz, de Mărkuș találatát leshelyzet miatt érvénytelenítette a az aradi játékvezető, Mircea Ardelean. Néhány másodperc múlva viszont kiállította a hazaiaktól Samsont, aki egy szabálytalan becsúszásért előbb sárga lapot kapott, de mivel ez volt a második kártyás figyelmeztetése, mehetett korábban az öltözőbe. Ezután a kapuja elé szorult a Vâlcea, a szatmáriak kíméletlenül bombázták Fildan kapuját. Az ellenfél kapusa egy ideig állta a sarat: Buhăescu távoli, lapos lövésénél még a kapufa is besegített neki, Kanaloș mesteri, távoli lövését pedig a vinkliből szedte ki a hálóőr. A 74. percben viszont már nem tehetett semmit: a vâlceai védők nem tudtak felszabadítani a 16-oson belül, Mărkuș pedig közelről vágta a labdát a hálóba (2–1). a hajrában Kanaloș adhatta volna meg a kegyelemdöfést, de a fiatal csatár egy félpályás lefutás után ziccerből a kapu fölé bombázta a labdát.
Maradt a 2–1-es siker, de ehhez még hozzátartozik, hogy a csapat visszanyerte a közönség szimpátiáját, hiszen a második félidőben az Olimpia játékosainak minden szép megmozdulását megtapsolták. „Köszönjük a szurkolóknak. Ma igazán mellettünk éreztük őket, hajtottak a győzelem felé. Kimondhatatlan öröm, hogy győzelemmel köszönhettük meg a buzdításukat — mondta a találkozó utáni sajtótájékoztatón Bolba. — Igaz, kisebb szerencse is kellett a mai három ponthoz, mert lehet másként alakul a meccs, ha Neagoe nem hagyja ki a második félidő elején az ordító helyzetét. Gratulálok a fiaimnak, hiszen ma remekül játszottak, sokat dolgoztak a pályán és nagyon megérdemelték a győzelmet” — folytatta a szakvezető.
Liga 2, 2-es Csoport, rájátszás, alsóház, 8. forduló
Szatmárnémeti FC Olimpia – CSM Râmnicu Vâlcea 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Faur 36. perc, Mărkuș 74., illetve Firțulescu 45.
Kiállítva: Samson 55. perc (CSM).
Olimpia: Şuta – Ciul, Heil, Onicaş, Brata – Munteanu (Sălăgeanu, 70. perc), Rus, Lukács (Kanaloș, 46.), Faur, Buhăescu, Mărkuş (Villand, 77.). Vezetőedző: Mircea Bolba.
CSM: Fildan – Samson, Pîrvulescu, I. Stoica, Dumitraşcu, Artean, Firţulescu (Dîlbea, 75. perc), Neagoe, Ştefan, Georgescu (Ludușan, 14.), Stoica (Voinea, 85.). Vezetőedző: Adrian Dulcea.
További eredmények
Pankotai Șoimii – Kolozsvári U 1–0
Tatrangi Unirea – Resicabányai Metalul 6–1.
1
Olimpia
8
6
1
1
15–7
30
2
Vâlcea
8
3
2
3
10–9
29
3
Pankota
8
5
0
3
10–11
28
4
Kolozsvár
8
3
2
3
9–9
27
5
Tatrang
8
3
2
3
17–9
20
6
Resica
8
0
1
7
3–19
–10
Felsőház, 9. forduló
Aradi UTA Bătrâna Doamnă – CS Mioveni 1–0
Szászmedgyesi Gaz Metan – Nagybányai FCM 1–0
Chindia Târgoviște – Brassói FC 1–0.
Az állás: 1. Gaz Metan 40 pont, 2. UTA 38, 3. Chindia 37, 4. Mioveni 26, 5. Brassó 23, 6. Nagybánya 17.