Szatmárnémeti

Létkérdéssé kellene hogy váljon az olvasás

Fotó: Török Enikő
2022.02.16 - 08:44
Az idei évtől kezdődően február 15-én ünnepeljük az olvasás nemzeti napját, melynek célja az olvasás népszerűsítése. Az általunk megkérdezett szakemberek szerint jó a kezdeményezés, de nem csak egy napon kell az olvasásra figyelni, hanem mindennap.

Kedden, az olvasás nemzeti napján tanügyminiszteri rendelet értelmében az összes iskolának és óvodának úgy kellett módosítania a programját, hogy — az órarendben szereplő tantárgytól függetlenül — 11 és 14 órától a pedagógusok olvasási tevékenységeket tartsanak, amelyekbe minden gyereket bevontak. Szatmár megyében a magyar tannyelvű óvodákban, iskolákban nagy hangsúlyt fektetnek a mesélésre, olvasásra, így a legtöbb esetben nem egy újszerű dologgal találkoztak a gyerekek a tegnapi akció keretében.

Fisár Erika, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium magyartanára, kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő elmondta, hogy jónak tartja a kezdeményezést, főleg, ha azokra a gyerekekre gondolunk, akiknek az alapismereteikkel problémák vannak, nehézségekbe ütköznek ezen a téren, mert ugye nem csak magyar irodalomból fontos az olvasás. „Nem csak az irodalomból kell kiindulni az olvasás kapcsán, hanem a szövegértésből, ami nagyon fontos a mindennapi életben, s ezt lehet gyakorolni akár földrajzórán, akár biológiaórán, akár történelemórán. Az olvasás nemzeti napja jó kezdeményezés, a tanároknak arra kellene figyelniük, hogy népszerűsítsék az olvasást, és gyakrabban figyeljenek erre, ugyanis nem csak a magyartanár feladata, hogy a szövegértési képességeket fejlessze a gyerekekben, hanem ez tényleg minden tanár feladatává kellene hogy váljon. A hátrányos helyzetben élők esetében is oda kellene figyelni arra, hogy az ő mindennapjaikba is bekerüljön az olvasás, mert sajnos azt tapasztalom, hogy nagyon sok funkcionális analfabéta van, akik ha tudnak is írni-olvasni, nem értik meg azt, amit olvasnak, és ennek kiküszöbölése nem megy egyik hétről a másikra, sokat kell gyakorolni” — fogalmazott Fisár Erika.

Török Enikő, a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanítónője szívügyének tekinti az olvasás népszerűsítését, ezért őt is megkérdeztük az olvasás nemzeti napja kapcsán. „Nagyon jó kezdeményezés, de nem csak ezen a napon kell az olvasással foglalkozni, hanem folyamatosan. Nem csak iskoláskorba lépve kell az olvasásra figyelni, hanem szinte amint megszületik a baba, már az anyuka olvasgathat, mondókákat mondhat neki. Minél hamarabb kerül a baba kezébe könyv, annál hamarabb lesz a gyerek könyvbarát” — fogalmazott a tanítónéni, akitől megtudtuk, hogy mindenki másként szervezte meg az olvasási akciót. Az ő osztályába járó harmadikosok elvitték kedvenc könyveiket az iskolába, bemutatták azt, s próbálták ajánlani társaiknak is. „Egy sikeres kezdeményezés, bár nálunk az osztályban napi szinten zajlik olvasás, létkérdéssé vált számunkra, hogy olvassunk. A gyerekek gyakran találkoznak a nyomtatott szöveggel, az olvasnivalóval, így ha akarnak, ha nem, olvasnak. A tapasztalatom az, hogy most, harmadik osztályra már olyan gyerekek is olvasnak, akikről a szülők kezdetben azt mondták, hogy nem fognak olvasni, mert a családban senkinek nem volt ilyen szokása. Van, aki saját magát túlszárnyalja, annyira küzdenek, hogy ők legyenek a maratoni versolvasási projekt legjobbjai — másodikban kezdtük el az olvasási versenyt, amely negyedik végéig tart. Úgy látom, ha valaki sokat olvas, akkor jobban tanul, sokkal könnyebben vizsgázik, jut be egyetemre és teljesít jól az életben. Az olvasás megszeretésében a család mellett az életünk mellékszereplőinek is fontos szerepük van, akik szintén megfertőzhetnek az olvasás szeretetével” — összegzett Török Enikő.

Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Sportolók népszerűsítették az olvasást

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a Városi Sportklubbal, a Prietenia Egyesülettel és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központtal partnerségben különböző korosztályú gyerekeknek tartott felolvasást az olvasás nemzeti napja alkalmából az Alter Ego Multifunkcionális Központban.
Belföld

Február 15.: az olvasás nemzeti napja

Az idei évtől február 15-én ünnepeljük az olvasás nemzeti napját. Ez alkalomból holnap minden oktatási intézményben 11 és 14 órakor negyedórás olvasási tevékenység zajlik.
Szatmárnémeti

Pillangók: osztályújságot adtak ki a rákóczisok

Pillangók címmel kétnyelvű osztályújságot készített a Rákóczi Ferenc Általános Iskola III. A és III. C osztálya, tanítóik, Erdei Delia Nadia és Török Enikő Andrea, valamint az iskola titkára, Bot Janeta Oana irányításával.