Külföld

Letiltották a magzat szót

2017.12.20 - 18:00

A Trump-adminisztrációt bíráló szakemberek szerint aggodalomra ad okot, hogy az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ 2019-es költségvetésével kapcsolatos dokumentumaiban megtiltották az olyan szavak és kifejezések használatát, mint a "tudományosan megalapozott" vagy a "magzat".

A The Washington Post múlt pénteken számolt be arról, hogy a központ (a CDC) munkatársai olyan utasítást kaptak a kormányzattól, amely szerint a közegészségügyi szervezet 2019-es költségvetési dokumentumaiban nem fordulhat elő a következő hét szó és kifejezés:

magzat

transznemű

érzékeny

jogosultság

különbözőség

bizonyítékokon alapuló

tudományosan megalapozott

Egy CDC-ben dolgozó, magát megnevezni nem akaró forrás a Postnak azt is elmondta, hogy a CDC mellett az egészségügy és az emberi erőforrások minisztériumához (HHS) tartozó más hivatalok is kaptak ilyen értelmű utasítást. A tárca szóvivője, Matt Lloyd azonban visszautasította a Postban foglaltakat: mint mondta, helytelenül interpretálták a "párbeszédet", amely a költségvetés előkészítési folyamatában zajlik. "A HHS továbbra is felhasználja az elérhető legjobb tudományos bizonyítékokat minden amerikai egészségi állapotának javítására. A HHS határozottan arra biztat, hogy a programok értékelésénél és a költségvetési döntéseknél alkalmazzák az eredményeket és bizonyítékokat" - fogalmazott a szóvivő.