Hazai kettő nullal kezdte az első harmadosztályos idényét a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata. A Dési Unirea elleni meccsen a hazaiak második találatát a divíziós bajnokságban debütáló 17 éves kaplonyi srác, Bákai Balázs szerezte.
Győzelemmel tért vissza 25 év után divíziós labdarúgó-bajnokságban a Tasnádi Unirea: szombat délután hazai pályán győzte le 2–0-lal a vendég Dési Unireát.
A teltházas mérkőzésen kissé megilletődve kezdett mindkét csapat. A vendégek vélhetően meglepődtek, hogy a tasnádiak első helyzeteikből eljutottak a kapuig, de a hazaiak játékán érezhető volt a szezonkezdeti drukk. Így nem tudtak veszélyesek lenni Székely Lóránt kapujára, túloldalt viszont Stephane Ferhaoui és Cornel Graur okoztak némi izgalmat. A 28. percig kellett várni az első helyzetig, amit végig vittek a tasnádiak: Székely Krisztián bal oldalról, a 16-os sarkáról vette célba névrokona kapujának hosszú sarkát, de a labda kevéssel mellé ment. Tíz perccel később Gabriel Cădar jobb oldalról, fordulásból próbálta célba venni a kaput, de ő is sikertelenül.
A tasnádiak játéka viszont még akadozott. A középpályáig sikerült összekötni a passzokat, utána viszont előreívelt labdákkal próbálkoztak, amelyeket rendre leszedtek a désiek Cădar vagy Bogdan Faur elől. Fordulás után, a 48. percben viszont Faur, egy hasonló helyzetnél ziccerbe került, de ajtó-ablak helyzetből Székely Lórántba rúgta a labdát.
Leült a mérkőzés és úgy tűnt, hogy mindkét csapat megelégszik a 0-0-ás pontosztással. A désiek néhány erőtlen lövéssel próbálkoztak, különösebben nem veszélyeztették Claudiu Băican kapuját. A 74. percben viszont megváltozott a helyzet: Kovács Szabolcs szedett le egy labdát kézzel a saját 16-osa előtt, amiért a bíró szabadrúgást ítélt, Cădar pedig mesterien csavarta a lasztit bal oldalra, pipára (1–0).
A bekapott gól után a désiek „átköltöztek” a tasnádi térfélre, de továbbra sem jelentettek veszélyt. A 88. percben a csereként beállt Bákai Balázs le is zárta a mérkőzést: egy bal oldali bedobás után a 17 éves kaplonyi srác mellel levette a labdát a desi 16-os előtt, még igazított egyet a lasztin, majd lazán a hosszú sarokba, a léc alá varrta be a játékszert (2–0).
A végső sípszó után kezdődhetett a tasnádiak ünneplése, viszont a következő meccsükre két hetet kell várni. A második fordulóban ugyanis pihen a Tasnádi Unirea, két hét múlva pedig a Magyarigeni Performanţa érkezik a Szatmár megyei üdülőtelepülésre.
„Kicsit izgultak a fiúk, ez érezhető volt az öltözőben is a meccs előtt. Szerintem megérdemelten nyertünk, az ilyen kezdések nagyon fontosak. Tudtam, hogy a fiatal játékosok beállításával, a második félidőben javulni fog a játékunk. Nagyon boldog vagyok és gratulálok a fiúknak ehhez a győzelemhez. Köszönöm a tasnádiaknak is, hogy ilyen szép számban eljöttek, nekik dedikáljuk ezt a győzelmet” — mondta a mérkőzés után Marius Botan vezetőedző.
„Nagyon örülök annak, hogy góllal debütáltam az első Liga 3-as meccsemen — mondta Bákai. — Köszönöm a mesternek (Botan – szerk. megj.) a bizalmat. A következő meccsen is gólt akarok rúgni.”
Liga 3, 5-ös csoport, 1. forduló
Tasnádi Unirea – Dési Unirea 2–0 (0–0).
Gólszerzők: Cădar (74. perc), Bákai (88.).
Tasnád: Băican – Bălău, M. Silaghi, Bercean (Veres, 77. perc), R. Silaghi, Moş (Vădan, 62.), Ciul (Mureşan, 85.), Stanciu, Székely K. (Bákai, 70.), Faur, Cădar. Edző: Marius Botan.
Dés: Székely L. – Alexandru, Kovács, Ndibahgob, Plăian, Blaj, Nalaţi (Munteanu, 64. perc), Itu, Graur (Sătmar, 80.), Ferhaoui (Kis, 90+2.), Bogdan. Edző: Mészáros Alpár.
További eredmények
Kolozsvári Sănătatea – Szászrégeni Avântul 3–0
Gyulafehérvári Unirea – Szászmedgyesi Gaz Metan II 1–1
Vidombáki Viitorul – Alsógáldi Industria 1–4
Feleki FC – Kudzsiri Metalurgistul 0–1
Radnóti SK – Lénárdfalvi ACS 1–2
Kolozsvári Universitatea – Kolozsvári CFR II 1–1
A Magyarigeni Performanţa szabadnapos volt.
Szöveg és képek: Pesek Attila