Belföld

Leomlott a vízzel elárasztott bözödújfalusi római katolikus templom

2014.07.01 - 14:37

Maros megyében leomlott az egykori Bözödújfalu vízzel elárasztott római katolikus temploma. A vasárnap kora délután bekövetkezett épületomlásról egy közösségi portál Bözödújfalu oldalán közölt fényképeket egy szemtanú.

A Bözödújfalu helyén létesített víztározót a vízből kiemelkedő templomtoronnyal a romániai falurombolás szimbólumaként tartották számon.

Csibi Attila Zoltán, a szomszédos Erdőszentgyörgy polgármestere az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a község a közelmúltban indított el egy olyan programot, amelynek a római katolikus templom megmentése is része lett volna.

„Két-három hete mérettük fel a templomtorony statikai állapotát. A szakértők úgy vélték, hogy az épületnek még két-három éve van, de azt is hozzátették, az bármelyik pillanatban összedőlhet” — mondta Erdőszentgyörgynek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott polgármestere.

A polgármester megjegyezte: a pár hete végzett felméréskor a templomtorony három méter mély vízben állt, a parttól mintegy 25 méterre. Hozzátette: az egykori unitárius templom mára már nincsen vízben, de az az épület is veszélyeztetett.

„Megpróbálunk minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy — ha nem is tudjuk már visszaállítani a templomot — állítsunk valamiféle emléket neki” — nyilatkozott a polgármester.

A Ceauşescu-diktatúra utolsó éveiben kezdték építeni azt a 625 méter hosszú és 28 méter magas gátat, amely a Küsmöd patak vízét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében. A víztározó már a rendszerváltozás után, 1994-ben nyelte el teljesen Bözödújfalut, amelynek lakóit korábban a szomszédos településekre költöztették.